
Véget ér a Ráduly-korszak. Elégedetten távozik a város éléről
Fotó: Veres Nándor
Polgármesteri tisztségében az utolsó sajtótájékoztatóját tartotta meg Csíkszereda városvezetője a helyi katasztrófavédelmi bizottság hétfői ülését követően. Ráduly Róbert Kálmán úgy értékelte, amit elöljáróként tett, azt jól tette.
2020. október 26., 13:562020. október 26., 13:56
A katasztrófavédelmi bizottság ülésén nem született újabb, a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozó intézkedés. Ellenben elkezdődik a körzeti felelősök üzletek és bevásárlóközpontok létszámkorlátozási előírásainak betartatásával kapcsolatos ellenőrző tevékenysége.
– számolt be. Mint hangsúlyozta, nem a bírságolás és a megfélemlítés a cél, sokkal inkább figyelemfelhívó és járványmegelőzési célja van az ellenőrzéseknek.
Ráduly kitért a polgármesteri tisztségben betöltött éveire is. Kiemelte,
„Eddig 33 millió lej volt a legtöbb összeg, amelyet a város beruházásokra költött. Idén már most 62 milliónál vagyunk, év végéig ez 80–85 millióig is felkúszhat” – tudatta, kiemelve,
„Romániában egyedülálló módon nekünk van idén a legmagasabb összegű beruházási portfóliónk. Közel annyit költöttünk el, mint amennyi bevételünk volt, ezt kevés megyeszékhelyen tudják megvalósítani” – értékelte Csíkszereda pozitív helyzetét. Elmondta, büszke a beruházáscentrikus és intézményileg hatékony városvezetésre, és meggyőződése, hogy amit tett a városért, azt jól tette.
November 6-a, péntek az utolsó nap, amikor a gazdák benyújthatják a kérelmüket az aszály sújtotta kukorica- és napraforgótermés után járó rendkívüli támogatásra – hívta fel a figyelmet kedden a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA).
Az ősz színeit kedd reggelre a frissen hullott hó fehérsége törte meg Hargitafürdőn.
Romániában több mint négyezer gyermek szenved 1-es típusú cukorbetegségben, a kezeléshez való hozzáférést, a metabolikus betegségek megelőzését és az egészségnevelést a legfontosabb prioritások közé kell sorolni – jelentette ki az egészségügyi miniszter.
Călin Georgescu volt államfőjelöltet kedden a fővárosi fogdából az első kerületi bíróságra kísérték, hogy részt vegyen az ellene legionárius propaganda vádjával indított per tárgyalásán.
Elkezdte a napokban a brassói regionális útügyi igazgatóság a hófogó panelek kihelyezését az ügykezelésébe tartozó országutak mentén – tájékoztatnak bejegyzésükben.
Folytatódik a Jupiter művelet, a rendőrök és az ügyészek kedden országszerte több mint 300 helyszínen tartanak házkutatást különböző bűncselekmények felderítése és az elkövetők felelősségre vonása érdekében – közölte a legfőbb ügyészség.
November 3-án délelőtt 10 órától indul a 2026-os roncsautóprogram újabb szakasza, amelynek keretében a magánszemélyek állami támogatást igényelhetnek új gépkocsi vásárlására.
Hullócsillagokkal és tűzgömbökkel érkeznek a Taurida meteorrajok november első felében – tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t.
Két fenyőfa dőlt hétfőn este a Gyilkos-tó felé vezető 12 C jelzésű országútra, elzárva mindkét közlekedési sávot – közli a Hargita megyei tűzoltóság. Nem sokkal később Csíkszereda közelében, Piricskénél is kidőlt fa miatt riasztották a tűzoltókat.
Új támogatási rendszerrel fékeznék meg az afrikai sertéspestis terjedését Romániában: 2027-től a sertéstenyésztők pénzügyi segítséget kaphatnak a farmok biológiai biztonságának javítására. A tervezetet már elfogadta a szenátus.
1 hozzászólás