
Gépei javításával, illetve egy hangszigetelő fal megépítésével szüntette meg a zajszennyezést az áruház
Fotó: Barabás Ákos
Több, lakossági kérésre készült mérés is igazolja, hogy már a megengedett értékek között mozog a LIDL áruházlánc székelyudvarhelyi épületéből származó zajszint. Így minden, a működéséhez szükséges engedélyt megkaphat a kereskedelmi egység.
2019. július 02., 15:502019. július 02., 15:50
2019. július 02., 15:552019. július 02., 15:55
A LIDL áruházlánc székelyudvarhelyi üzletében tavaly ősszel befejezett felújítási munkálat után jelentősen megnőtt az épületből származó zajszint, amely zavarta a Virágok sétányán lakók nyugalmát. Mint kiderült,
Lakossági kérésre januárban, majd márciusban is zajszintmérést végeztetett a helyszínen a polgármesteri hivatal, külön a lakásokban, illetve a szabad ég alatt – tudtuk meg Zörgő Noémitől, az intézmény sajtószóvivőjétől. Közölte, a kinti zajszint az előírt értékeken belül volt, így az áruházlánc megkaphatta a működéshez szükséges engedélyeket a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökségtől, ám kedvezőtlenebb eredményt mutattak a lakásokban történt mérések. Éppen ezért a közegészségügyi engedélyt nem állította ki a Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság.
A polgármesteri hivatal munkatársa rámutatott, azóta hangvédő falat építtetett az áruházlánc a székelyudvarhelyi épülete mögött lévő részen, ahol a hűtőrendszer is található, valamint olyan javításokat eszközölt a gépjein, amelyek szintén a zajszint csökkenését eredményezték.
Ezt ellenőrzendő, újabb méréseket végeztek – a LIDL által felkért szakcég és az egészségügyi igazgatóságnál dolgozó szakemberek – hétfőn reggel és éjszaka a Virágok sétányon található lakásokban, illetve kint is.
A közelben lakókhoz hasonlóan mi is azt tapasztaltuk, hogy jelentősen csökkent a zajszint a helyszínen. „Így a közegészségügyi engedélyt is megkaphatja az áruházlánc, ugyanakkor a polgármesteri hivatal is kiállíthatja az érintett áruház működéséhez szükséges iratokat” – fogalmazott Zörgő Noémi.
Felmelegedés várható a következő napokra, néhol erősebb, de az ország legnagyobb részén mérsékelt széllökésekkel. Erdély keleti medencéiben azonban hűvösek lesznek az éjszakák.
Egy sofőriskola tanulóját szúrták ki a rendőrök, amint alkoholos befolyásoltság alatt vezetett a gyakorlati óráján Giurgiuban. Az oktató jogosítványát felfüggesztették 90 napra, valamint megbírságolták közel 2000 lejre.
Tűz ütött ki vasárnapra virradóan a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Hașdeu diáknegyedbeli 17-es számú bentlakásának egyik ötödik emeleti szobájában. A hallgatókat kimenekítették az épületből, senki nem szorult kórházi ellátásra.
Egy zártkörű rendezvény résztvevőinél jelentkeztek szombat este az ételmérgezésre utaló tünetek Szeben megyében, a feleki Brukenthal-kastély rendezvénytermében – értesült az Agerpres hírügynökség.
A települések sorában csak Csíkszeredában esett fagypont alá a hőmérséklet vasárnapra virradóan.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
szóljon hozzá!