
Fotó: Gergely Imre
Körforgalom helyett egyszerű útkereszteződés lesz egy ideig a gyergyószentmiklósi Bucsin negyed és a Virág negyed találkozásánál. Így a közlekedési szabályok is változni fognak.
2023. augusztus 03., 20:562023. augusztus 03., 20:56
Munkagépek vették át az autók eddig megszokott helyét Gyergyószentmiklóson a Szent István téren lévő útkereszteződésben. A forgalmi szabályok is változtak az itt zajló munkálatok miatt.
Mint ismert, a város egyik legforgalmasabb közlekedési csomópontjának számít a Bucsin negyed és a Virág negyed közti útkereszteződés, ahol hosszú évek óta körforgalom volt, és az arra vonatkozó közlekedési szabályokat kellett betartania az autósoknak. Mostantól viszont
– legalábbis az ott zajló munkálatok befejezéséig.
Fotó: Gergely Imre
Az ideiglenes változás azt jelenti, hogy a Testvériség útról ide érkezőknek van elsőbbsége. A városháza felhívásban arra kéri az autósokat, hogy amennyiben tehetik, a nagyáruházakat a Tölgymező, illetve az Állomás utcákból közelítsék meg.
Fotó: Gergely Imre
A munkálatok a körforgalomtól a városközpont felé haladnak, azaz a Testvériség sugárút Virág negyedi szakaszán indul el a szennyvízhálózat korszerűsítése. Ennek kapcsán arra kérik a lakókat, hogy reggel 7 és délután 6 óra között ne parkoljanak az út egyik oldalán sem, a napi nyomvonal közelében és annak 50 méteres körzetében.
Az iskolai zaklatás jelenségét járja körül a Figura Stúdió Színház új tantermi előadása, a 7 nap. A produkció szombaton mutatkozik be a Salamon Ernő Gimnáziumban, a diákok számára pszichológusok segítik kibeszélni a látottakat.
Megnyílnak december elejétől a Hargita megyei hulladékudvarok, ahol a lakók ingyenesen adhatnak le bútorokat, építkezési törmeléket, használt autógumikat, zöldhulladékot, valamint elektromos és elektronikai hulladékot.
Az alaptámogatásként ismert juttatások előlege nagyobb lesz idén, mint a korábbi években. Sok ezer gazdának kezdik el folyósítani pénteken az általuk idén igényelt egységes mezőgazdasági támogatások előlegeit.
Luca Niculescu kedden bejelentette, hogy csütörtökön benyújtja a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek listáját.
Vizsgálat indult a sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Szaklíceum szüreti bálja miatt, miután egy videóriport nyomán nyilvánosságra került, hogy az iskola területén tartott összejövetelen a tanárok alkoholt is fogyasztottak.
Kedden elkezdődött az iskolaigazgatói és aligazgatói állásokra pályázók kompetenciafelmérője egy húsztételes román nyelvű teszttel. A többség szerint a vizsga nagyon nehéz volt, az egyórás időkeret pedig túl rövid egy ilyen felmérőhöz.
Az új Dacia-modellt, a Strikert Törökországban gyártják, és háromféle hibrid hajtáslánccal, valamint négy felszereltségi szinttel lesz elérhető Romániában.
Jelen állás szerint a földgáz árplafonjának jövő tavaszi kivezetése megduplázná a háztartások gázszámláját. A gázszolgáltatók szerint a drasztikus drágulást úgy lehetne elkerülni, ha az állam meghosszabbítaná az árszabályozás időtartamát.
Traian Băsescu volt államfő szerint már csak két lehetőség maradt arra, hogy Romániának viszonylag stabil kormánya legyen: nemzeti egységkormány alakítása vagy előre hozott parlamenti választások.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
1 hozzászólás