
A járda oroszlánrészét már megépítették
Fotó: Csató Andrea
Két kilométer hosszan épül járda Székelyderzsben a főút mentén a helyi önkormányzat és Hargita Megye Tanácsa közös beruházásaként. A tervek szerint nyárra befejezik a munkálatot, ezzel pedig nő a gyalogosbiztonság. És ami nagyon fontos: megszűnik a sár.
2025. március 16., 11:242025. március 16., 11:24
Már évekkel ezelőtt szerettek volna járdát építeni Székelyderzsben a 133-as megyei út mentén, ám nem volt erre elegendő pénzük, hiszen a beruházás összességében 2,6 millió lejbe kerül, ami szinte megegyezik a község éves költségvetésével – tudtuk meg István Adriántól, a község polgármesterétől.
Éppen ezért pályáztak Hargita Megye Tanácsának egyik programjában, és meg is kapták a szükséges támogatást. Eszerint a helyi önkormányzat csak a beruházás egyharmadát kell kifizesse (914 ezer lej), míg a fennmaradó összeget a megyei intézmény biztosítja. A polgármester megjegyezte, már négy éve spórolnak a megvalósításra.
Az udvarhelyszéki község két településből – Székelyderzsből és Székelymuzsnából – áll, a 2021-es népszámláláskor szerint a községnek 1036 lakója volt.
Fotó: Csató Andrea
Az elöljáró lapunknak elmondta, közel két kilométer hosszan alakítanak ki térkövezet gyalogutat a megyei út egyik oldalán (Kányádszegtől Alszegig), amely átlagosan 1,3 méter széles lesz.
Fotó: Csató Andrea
Az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) világörökség részét képező unitárius erődtemplom környékén kockakövet fog használni a kivitelező – itt régészeti ásatások is lesznek –, máshol „piskótakövet”.
ugyanakkor a Bódi martja hidat is felújítják. István Adrián arról is beszélt lapunknak, hogy 1970-ben volt már járda építve Székelyderzsben, ám az az évek során tönkrement, ezért is fontos a most zajló beruházás.
Fotó: Csató Andrea
A munkálat kivitelezése már tavaly elkezdődött, ám több beruházást is elvállalt a megbízott cég, így a nyári időszakban elhagyták a munkatelepet, máshová összpontosítva erőforrásaikat. Mostanra azonban visszatértek és hozzá is láttak a folytatáshoz. Ezt mi is tapasztaltuk a helyszínen, ahol több szakaszon elkészült már a járda.
Bíró Barna Botond, a társfinanszírozó Hargita Megye Tanácsának elnöke is megerősítette lapunknak, hogy a kedvező időjárási viszonyokat kihasználva indították újra a kivitelezést. Ő a gyalogosbiztonság szempontjából tartotta fontosnak a beruházást.
Fotó: Csató Andrea
A polgármester még jelezte, a helyi gazdaságok többsége Kányádszegben van, a jószágok miatt pedig rendszerint sár fogadta a községközpontba érkezőket. Ez a járdának köszönhetően megszűnik. Arra is gondoltak, hogy cölöpöket fognak elhelyezni és azokat lánccal kötik össze a gyalogút azon részein, ahol több jószág is jár. Ezzel ugyanis meggátolhatják, hogy kárt tegyenek a beruházásban a szarvasmarhák.
Mozgásban is látható hétfőtől Christopher Nolan 2026 nyarán érkező filmje, a Homérosz: Odüsszeiát feldolgozó The Odyssey.
Bejelentette lemondását hétfő este Daniel David oktatási miniszter.
Elfogadja a kormány keddi ülésén a legutóbbi koalíciós egyeztetéseken hozott döntéseket tartalmazó salátarendeletet – nyilatkozta hétfő este a miniszterelnök.
Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.
74 éves korában meghalt Chris Rea brit énekes-dalszerző, akit a Driving Home for Christmas című slágere tett világszerte ismertté – közölte a BBC.
Jövő nyártól Varsóba is utazhatunk a Brassó-Vidombák Nemzetközi Repülőtérről. Lengyelország fővárosába heti kétszer is lesz a Wizz Airnek járata.
Az oktatási és kutatási ágazatra nem vonatkozik a nyugdíj és az állami fizetés halmozását tiltó törvényi előírás – közölte hétfőn a tanügyminisztérium.
Míg az adventi időszak a legtöbbek számára az elcsendesedésről szól, országszerte – így Székelyföld városaiban is – évről évre megjelennek a hangos dobszóval kísért, medvebőrbe öltözött csoportok. A látványos, de zajos népszokás megosztja a közvéleményt.
Egy 35 éves, Maros megyei nő holttestét emelték ki hétfőn délután a vízből Marosvásárhelyen, az Alsógát utca térségében – a halál pontos körülményeit vizsgálják.
A hét első két napján országszerte enyhébb lesz az idő az ilyenkor megszokottnál, karácsonykor azonban lehűlés várható esővel, havas esővel, havazással – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kéthetes előrejelzéséből.
szóljon hozzá!