Elkezdték az aszfaltozást Szentkatolna és Kézdivásárhely között

•  Fotó: Bartos Lóránt

Fotó: Bartos Lóránt

Ütemterv szerint halad a munka a Kézdivásárhely és Kovászna közötti megyei úton. Szerda reggel megkezdték az első aszfaltréteg öntését, amire még kettő fog kerülni.

Bartos Lóránt

2011. június 22., 16:312011. június 22., 16:31

2011. június 24., 11:292011. június 24., 11:29



Tekintse meg fotógalériánkat!

Nagy volt a sürgés-forgás szerda reggel Kézdivásárhely Szentkatolna felőli kijáratánál: munkagépek sorakoztak fel, aszfaltterítő gépeket és úthengereket vártak, hogy a szekemberek használatba vegyék őket. Új, fontos állomásához érkezett ugyanis a céhes várost Kovásznával összekötő megyei út korszerűsítése, megkezdték az első, kiegyenlítő bitumenszőnyeg öntését. Sajtósok, a kivitelező cégek vezetői, valamint Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök volt jelen, aki az első réteg leöntése előtt rögtönzött sajtótájékoztatót tartott.

„Mint látják, tartjuk az ütemtervet és így az ígéretünknek is eleget tettünk, hiszen korábban már mondtam, hogy június végéig rákerül az útra az első aszfaltszőnyeg. Ez egy nyolc centiméteres aszfalt, amire még két, hat-hat centiméter vastagságú fog kerülni. Az első négy kilométeres szakaszt remélhetőleg egy hét, legtöbb tíz nap alatt szeretnénk leönteni” – mondotta az elöljáró.

A megyei tanácselnök szerint pormentesítődik a szakasz, ahol egyébként nyolc méter széles lesz az út, ami teljesen új, megfelelő vastagságú alapot is kapott. A kivitelezést végző Valdek és Vectra cégek emberei nemcsak itt dolgoznak, hanem a húsz kilométeres út különböző szakaszain: így például Imecsfalván zajlik a Gelence-pataka fölött átívelő híd építése, illetve Szentkatolnán is folyik egy ideiglenes áteresz kivitelezése. A munkálat során több kilométer járdát, új átereszeket és hidakat építenek, s remélhetőleg még az idén elkészül a teljes munkálat, aminek utolsó fázisában a sáncokat alakítják ki.

A megyei tanácselnök egyébként az aszfaltöntő gép ülését is kipróbálta, és a gépkezelő utasításait betartva, ő vezette a monstrumot addig, míg az előtte levő teherautó billenőkocsijában bitumen volt. Így az is kiderült, hogy a 149 Celsius-fok hőmérsékletű, perzselő, egyautónyi rakomány mintegy 20 méteres, fél sávos szakasz aszfaltozására elegendő.

Tamás ezt követően az útnyomó működését is kipróbálta (az elnöknek C kategóriás jogosítványa is van), megfelelő vastagságúra hengerelve a füstölgő aszfaltot.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. október 05., vasárnap

Méhnyakrák: az első tünettől a visszafordíthatatlan állapotig

A tünetek sokszor rejtve maradnak, a nők többsége akkor fordul orvoshoz, amikor a betegség már előrehaladott állapotú. Összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat a méhnyakrák stádiumairól, a szűrővizsgálatokról és a HPV elleni védőoltásról.

Méhnyakrák: az első tünettől a visszafordíthatatlan állapotig
Hirdetés
2025. október 04., szombat

Az erdővidéki kultúrát őrzik és ünneplik

Idén 31. alkalommal rendezik meg az Erdővidéki Közművelődési Napokat, ezalkalomból a térség minden településén szerveznek különböző kulturális, tudományos és szórakoztató rendezvényeket, illetve gyermekprogramokat.

Az erdővidéki kultúrát őrzik és ünneplik
2025. október 03., péntek

Fertőző májgyulladás: megsokszorozódtak az esetek Kovászna megyében

Tavalyhoz képest tízszeresére nőtt a hepatitis A vírus okozta megbetegedések száma Kovászna megyében. A fertőző májgyulladás gócpontja egy bodzavidéki községben található.

Fertőző májgyulladás: megsokszorozódtak az esetek Kovászna megyében
2025. október 03., péntek

Újraindult az online számlafizetés a háromszéki vízszolgáltatónál

Tavasz óta döcögött az új számlázási program a Hydrokovnál – korábban Közüzemek Rt. –, a hibák miatt sokan késve kapták a számlát, és a honlap sem működött megfelelően. Október 3-tól ismét lehet online fizetni és óraállást jelenteni.

Újraindult az online számlafizetés a háromszéki vízszolgáltatónál
Hirdetés
2025. október 03., péntek

„Az idő teltével egyre inkább becsüljük egymást” – a kitartó hűséget ünnepelték Sepsiszentgyörgyön

Öt gyémántlakodalmas és 33 aranylakodalmas házaspárt köszöntött pénteken a sepsiszentgyörgyi önkormányzat. „A mai világban, amikor a gyors döntések és könnyű feladások korát éljük, önök példát mutatnak” – mondta az ünnepségen Antal Árpád polgármester.

„Az idő teltével egyre inkább becsüljük egymást” – a kitartó hűséget ünnepelték Sepsiszentgyörgyön
2025. október 02., csütörtök

Könnyű online munkát ígérve negyvenötezer lejt csalt ki áldozatától egy szélhámos

Könnyű online kereset lehetőségével csalta lépre áldozatát egy internetes szélhámos, aki így több mint 45 ezer lejre tett szert illetéktelenül.

Könnyű online munkát ígérve negyvenötezer lejt csalt ki áldozatától egy szélhámos
2025. október 02., csütörtök

Hiába a hideg idő, ittasan nincs bejárás a hajléktalanszállóra

Beköszöntött a hideg idő, de a szabályok most is változatlanok a sepsiszentgyörgyi hajléktalanszállón: ittasan nincs bejárás. Szerdán este éppen emiatt küldtek el egy igénylőt, egy másiknál pedig epilepsziás rohamokat okozott az alkoholfogyasztás.

Hiába a hideg idő, ittasan nincs bejárás a hajléktalanszállóra
Hirdetés
2025. október 02., csütörtök

TEGA: nem biztos, hogy megússzuk a szemétszállítói áremelést

A sepsiszentgyörgyi TEGA Rt. egyelőre nem drágította meg a szolgáltatását, sőt még az áfa-emeléssel járó többletkiadást is magára vállalta. Ez azonban egyáltalán nem biztos, hogy a jövőben is így marad.

TEGA: nem biztos, hogy megússzuk a szemétszállítói áremelést
2025. október 01., szerda

A szépmezői menhely működtetője: nem célunk, hogy bármelyik kutyát elaltassuk

Dagad a botrány a Sepsiszentgyörgy melletti szépmezői kutyamenhelyen történt altatások körül: az AMY civil szervezet az új gondokságot hibáztatja, számos helyi lakó az állatok védelmére kelt. A menhely új ügyintézője is nyilatkozott a Székelyhonnak.

A szépmezői menhely működtetője: nem célunk, hogy bármelyik kutyát elaltassuk
2025. október 01., szerda

Közös koncerttel indul a hangversenyévad Sepsiszentgyörgyön

A Csíki Kamarazenekar és a Georgius Kamarazenekar nyitja meg a 2025–2026-os Hangversenyévadot október 23-án Sepsiszentgyörgyön.

Közös koncerttel indul a hangversenyévad Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés