
Archív
Fotó: Kristó Róbert
Meghosszabbították a mezőgazdasági életjáradékos könyvecskék láttamozási határidejét, így szeptember 29-éig még fogadják az életjáradékra jogosultakat a Hargita Megyei Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökségen (APIA).
2017. szeptember 15., 13:262017. szeptember 15., 13:26
2017. szeptember 15., 13:272017. szeptember 15., 13:27
A Hivatalos Közlönyben augusztus 30-án megjelent vonatkozó rendelet fontos változtatásokat és kiegészítéseket hozott a mezőgazdasági életjáradékot illetően. A módosítások által egyrészt a jogosultak körébe vonják azokat is, akiket I. vagy II. fokú rokkantként nyugdíjaztak, rokkantnyugdíjuk pedig korhatáros nyugdíjjá alakul – függetlenül attól, hány évesen vonultak nyugállományba. Ahhoz, hogy elismerjék a juttatásra való jogosultságukat, az érintetteknek be kell mutatniuk az orvosi szakvéleményt és a korhatáros nyugdíjazásról szóló határozatot. A másik jelentős kiegészítés 2017-re vonatkozóan a láttamozási határidő meghosszabbítása, idén ugyanis az előbbi évekkel ellentétben nem augusztus végéig, hanem
– olvasható az APIA honlapján közzétett sajtóközleményben.
A közleményben arra is kitérnek, hogy az életjáradékos könyvecske bemutatása lehetséges személyesen vagy hitelesített közjegyzői meghatalmazással, esetleg megbízott révén vagy bírósági határozattal kinevezett gyám által. A 2016-os támogatásra való jogosultsághoz ki kell tölteni egy formanyomtatványt, be kell mutatni az életjáradékos könyvet, az érintett vagy az őt képviselő személy személyazonossági igazolványát, a haszonbérbeadásról szóló szerződést, egy banki folyószámláról szóló dokumentumot, valamint az I. vagy II. fokú rokkantság esetében az orvosi szakértői bizottság véleményezését. A felhatalmazottnak továbbá fel kell mutatnia egy bizonyító iratot is, hogy valóban törvényes képviselője az életjáradékra jogosult személynek.
Habár a mezőgazdasági életjáradék folyósítása a kedvezményezett elhunytával megszűnik, a halál pillanatában érvényes életjáradékot megkaphatják a hozzátartozói – ilyen esetben idén október 15-éig nyújtható be a 2016-os járadékra vonatkozó kérés az APIA megyei székhelyén. Ebben az esetben a következő okmányok bemutatása szükséges: az elhunyt életjáradék-könyvecskéje, halotti bizonyítvány, az örökösödést igazoló okmány, az örökös személyi igazolványa. Több örökös esetén a közjegyző által hitelesített nyilatkozat annak az örökösnek a megnevezésével, akit kijelölnek az életjáradék átvételére, illetve a kijelölt örökös banki folyószámlájáról szóló igazolás – részletezik a honlapon. Továbbá leszögezik, hogy az életjáradékot egy részletben november 30-áig folyósítják a kedvezményezetteknek.
Megkezdődött a szarvasfélék párzási időszaka, és a bőgő szarvasbikák ijesztő hangokat adhatnak ki, de ez önmagában még nem vészhelyzet – figyelmeztetnek a suceavai hegyimentők.
Az ivóvízszolgáltatás reggel kilenc és délután egy óra között, míg az áramellátás reggel kilenc és délután öt óra között fog szünetelni szerdán több székelyudvarhelyi utcában – közli a polgármesteri hivatal.
Magyar Péter arra kéri az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát.
Folyamatos nyomkövetés, újlenyomat-adatbázis, adatlopás – számos félelem él a lakosság egy részében az új típusú személyivel kapcsolatban. De mit kell tudni az elektronikus személyiről, melyek az alaptalan aggályok és a valós nehézségek vele?
Halálra gázolt egy férfit kedd este Nagyszebenben a Budapest és Brassó között közlekedő vonat – közölte a Szeben megyei rendőrség.
A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti frakcióival folytatott keddi egyeztetés után ismét leszögezte, hogy nem áll szándékában visszaadni a megbízását.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői készek tárgyalni Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnökkel, amennyiben meghívást kapnak tőle – jelentette ki kedden az alakulat szenátusi frakcióvezetője, Petrișor Peiu.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölte a Legfőbb Ügyészség.
Kisebb termetű medve kószált hétfőre virradóra a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium udvarán. A városvezetés a térfigyelő kamerák felvételei alapján igyekszik meghatározni, hogy honnan érkezhetett a vadállat.
szóljon hozzá!