
Fotó: Grigore Popescu/Agerpres
Megkezdte pénteken háromnapos pasztorális és ökumenikus jellegű apostoli látogatását Romániában Ferenc pápa. A pápa repülőgépe a Henri Coandă Nemzetközi Repülőtéren szállt le, ahol Klaus Johannis elnök és felesége, Carmen Johannis, valamint világi és egyházi méltóságok fogadták.
2019. május 31., 13:082019. május 31., 13:08
2019. május 31., 15:362019. május 31., 15:36
A román nép úgy tekint a pápa látogatására, mint bátorításra az emberek közötti igazságosság és szeretet társadalmának kialakításához – mondta Klaus Johannis államfő a romániai látogatáson lévő Ferenc pápához intézett beszédében.
„1999. május 9-én, romániai látogatásának végén II. János Pál pápa azzal az üzenettel távozott, hogy hisz országunk jövőjében, hisz európai elköteleződésében, hisz abban, hogy civilizációnk a híd szerepét tölti be a Nyugat és a Kelet között. Ma kijelenthetem, hogy az akkori üzenet meghozta gyümölcsét, és Románia az egyeséges Európa családjában lelt új útra. Kevesebb mint egy héttel ezelőtt ez az európai út megerősítést nyert az itthon és külföldön élő román állampolgárok révén” – mondta Johannis, hozzátéve, hogy a pápai diplomácia a béke és egyensúly megteremtését segíti elő a világot foglalkoztató kérdésekben.
„Néhány napig Románia védelmezőjének, Szent Andrásnak a földjén lesz, és biztos vagyok benne, Szentatyám, hogy Bukarestben, Iaşi-ban, Csíksomlyón és Balázsfalván is a legnagyobb szeretettel fogadják majd. Megismerheti azt az országot, amelyet Szent János Pál pápa oly szép kifejezéssel élve a Szűzanya kertjének nevezett. Mi örömmel leszünk Róma püspökének házigazdái, hisz az a mi nyelvünk és hitünk bölcsője” – jelentette ki az államfő. Johannis megemlítette azt is, hogy ebben a félévben Románia tölti be az Európai Unió Tanácsa elnöki tisztségét. „Vigyáznunk kell közös hazánkra, Európára” – fogalmazott Johannis az Agerpres tudósítása szerint.
A katolikus egyházfő helyi idő szerint 11 óra óra után néhány perccel érkezett meg Romániába. Ferenc pápát Klaus Johannis államfő és felesége Carmen Johannis, valamint a katolikus püspöki kar várta a bukaresti nemzetközi repülőtéren. Innen egy kék Dacia Logan személygépkocsival indult a látogatás első színhelyére, a bukaresti elnöki hivatalba, ahol katonai tiszteletadással fogadták.
Fotó: Grigore Popescu/Agerpres
Ferenc pápa először a román világi vezetőkkel találkozik, majd a többségében ortodox vallású Románia patriarkátusánál tesz ökumenikus látogatást, és Daniel pátriárkával együtt az épülő Nemzet Megváltása román ortodox katedrálist is felkeresi.
Ezt követően délután kezdődik Ferenc pápa „járjunk együtt” mottóval megszervezett pásztori útja Romániában, amelynek első állomásán a bukaresti római katolikus Szent József székesegyházban pontifikál szentmisét.
Katonai tiszteletadással fogadták a Cotroceni-palotába érkező Ferenc pápát
Klaus Johannis államfő feleségével, Carmen Johannisszal együtt köszöntötte a katolikus egyházfőt, majd az államelnöki rezidencián található Marinescu-platón diákok, fiatalok, egyetemisták csoportjai fogadták. A szentatya románul szólt a díszőrséghez, és az elnöki delegáció, valamint a katolikus egyház küldöttségének minden tagjával kezet fogott. Az üdvözlő ceremónia végén „Vivat Papa!” felkiáltással és tapssal tisztelegtek előtte az egybegyűltek. A Henri Coandă Nemzetközi Repülőtértől a Cotroceni-palotáig vezető úton több ezren köszöntötték az egyházfőt, aki egy adott pillanatban ki is nyitotta az őt szállító Dacia Logan ablakát, hogy köszöntse a tömeget. A cotroceni-i hivatalos fogadtatás után négyszemközti megbeszélésre vonul el a pápa és a román államfő. Ezt követően Ferenc pápa Viorica Dăncilă miniszterelnökkel, közjogi méltóságokkal és a civil szféra képviselőivel is találkozik.
Fotó: Cristian Nistor/Agerpres
Az egyházfő mostani látogatásán egyházmegyéjükben keresi fel a romániai katolikus közösségeket, húsz évvel II. János Pál pápa egyházdiplomáciai premiernek számító, Bukarestre korlátozódó történelmi látogatása után. A két évtizeddel korábbi látogatás során először járt a katolikus egyházfő ortodox többségű országban. A mostani alkalom is történelmi: először látogat el a pápa Erdélybe.

Óriási várakozás előzi meg Ferenc pápa első székelyföldi látogatását, amelynek keretében a katolikus egyházfő június elsején, szombaton mutat be szentmisét a csíksomlyói hegynyeregben.
A katolikus egyház fejeként először II. János Pál pápa látogatott Romániába, húsz évvel ezelőtt. Az volt az első alkalom, amikor a katolikus egyház feje egy ortodox többségű országba látogatott. Akkor csak Bukarest volt az úti célja, más romániai településeket nem keresett fel.
Nem indul el idén nyáron a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részének felújítása. A közbeszerzésen induló egyik cég óvást nyújtott be. A folyamat hónapokig eltarthat, de a garázsok helyén kialakult veszélyes területek nem várhatnak.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu.
Riasztást rendeltek el csütörtökön reggel az egyik costinești-i strandon, miután a turisták egy drón maradványait fedezték fel a tenger vizében, nagyon közel a parthoz. A hatóságok most intézkednek.
A Nuclearelectrica csütörtök reggel megkezdte a csernavodai atomerőmű 2-es reaktorának ellenőrzött leállítását.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
A hadsereg radarrendszere csütörtökön 1 óra 27 perckor drónokat észlelt az ukrán–román folyami határ közelében, az ukrajnai Izmajil térségében. A román légierő két F-16-os vadászgépe felszállt a Borcea 86-os légibázisról – közölte a védelmi minisztérium.
Társulási szerződést készül kötni Felsőboldogfalva és Székelyudvarhely a farcádi és a székelyudvarhelyi Lejtő utcai ivóvízhálózat bővítése és felújítása érdekében. A beruházásra pályázati forrást keresnének, az útfelújításról pedig csak később lehet szó.
Van elég tartalék az országos villamosenergia-rendszerben a csernavodai atomerőmű 2-es reaktorának leállása után kieső áram pótlására – tájékoztatott szerda este az energiaügyi minisztérium.
Románia túljutott az inflációs csúcson, és az éves infláció ősszel 5,5 százalék körüli szintre, év végére akár 5 százalék közelébe is csökkenhet, ha az új kormány nem hoz árfelhajtó intézkedéseket – nyilatkozta Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó.
Háromnapos rendezvénysorozattal készül a magyar kormány az augusztus 20-i nemzet ünnepre, amelyen rövidebb lesz a tűzijáték a szokásosnál – mondta Magyar Éva kormányszóvivő a programokat ismertető szerdai budapesti rendezvényen.
1 hozzászólás