
Egyelőre létezni fog még a médiavállalkozás. Archív
Fotó: Barabás Ákos
Meggátolta az Udvarhelyi Média Kft. megszüntetését az RMDSZ-frakció a szerdai önkormányzati képviselő-testületi ülésen, ugyanis nem szavazott a napirendi pont megtárgyalása után. Az ülésen egyébként az is vitát szült, hogy a város ezentúl kevesebbet fizet a Tamási Áron Gimnázium épületének bérléséért. Ezek mellett a polgármesteri hivatal pályázati kiírásairól is döntöttek.
2018. február 28., 22:402018. február 28., 22:40
Noha Gálfi Árpád polgármester már az ülés elején leszögezte, hogy mindenképp fel kell oszlatni a jelenleg semmilyen tevékenységet nem folytató, ámbár a korábbi városvezetés idején többszöri törzstőkeemelésen átesett Udvarhelyi Média Kft.-t, az RMDSZ-frakció ezt nem így látta.
Időközben névre szóló szavazást kért Péter Balázs MPP-EMNP koalíciós képviselő.
Az RMDSZ-es képviselők végül szünetet kértek, amelyről nem jöttek vissza, csak jóval később.
A képviselők egyetértettek abban, hogy a város évi 250 ezer lejes bérleti díjat fizessen a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium épületének használatáért,
A szövetségiek azt kifogásolták, hogy szerintük a városvezetés nem egyeztetett erről az épületet birtokló Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség képviselőivel. Ezt a hivatal cáfolta, és végül az RMDSZ-es képviselők tartózkodása mellett megszavazták a határozatot.
Pályázható összegek
Az egészséges életmódot támogató tevékenységekre 140 ezer lejnyi pályázható összeget különített el az önkormányzat, az egyházak számára 190 ezret, a kulturális tevékenységekre 200 ezret, versenysportra 700 ezret, valamint a tantárgy- és iskolai versenyeken jó eredményt elérő diákok és tanáraik számára 50 ezret. Ifjúsági és oktatási célokra 165 ezer lejt szánnak, testi, lelki, szellemi vagy gazdasági szempontból hátrányos helyzetűek számára 90 ezer lejt, míg környezetvédelemre 35 ezer lejt.
A testület elfogadta a Hargita Business Center költségvetését: ehhez valamivel több mint 300 ezer lejjel járul hozzá a város. Mivel a korábbi kiírásra nem volt jelentkező, 35 lej/négyzetméterre mérsékelték a volt Siculus vendéglő kibérlésére meghatározott díjat. Az elhangzottak szerint összességében nagyjából 2000 lejjel csökkent így a bérleti díj.
Ugyanakkor jóváhagyták az ifjúsági lakások értékesítéséhez szükséges szabályzatot is. Egyelőre csak irányárakat tudnak meghatározni – hangzott el. Jakab Attila városmenedzsert nevezték ki a Pro Sport Alapítvány alelnökének, elnöknek pedig Tamás Zoltánt, a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület elnökét kérik fel.
Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.
Rendhagyó megemlékezést és lovas napot tartanak szeptember 26-án, szombaton a bekecsi csata 110. évfordulója tiszteletére.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.
Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.
Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
Holtan találtak rá péntek délután a Bákó megyei Doftána (Dofteana) településről csütörtökön eltűnt 4 éves kisfiúra – közölte a megyei rendőrség.
Egy sérült medvét altattak el péntek reggel a brassói Salamon-kő környékén – közölte a város polgármesteri hivatala.
Három minisztere lesz az RMDSZ-nek Siegfried Mureșan kormányában, amennyiben a parlament bizalmat szavaz az új kabinetnek. A szövetség a kormányfőhelyettesi tisztséget is megtarthatná.
Étolajgyárat épít Erdélyben egy mezőgazdasági szövetkezet megbízásából a KÉSZ Group – írja a profit.ro gazdasági portál nyomán az MTI.
1 hozzászólás