
Még idén befödnék. A polgármester reméli, hogy jövő ősztől már az új épületben tanulhatnak a kicsik
Fotó: Erdély Bálint Előd
Noha az eredeti elképzelés szerint új óvodát szerettek volna építeni Homoródszentmártonon, hamarosan apróbb módosításokat hajtanak végre a kivitelezés alatt álló terveken, így napközi otthont alakíthatnak ki. Közel két éve kezdődött el a létesítmény építése, amelyet idén év végéig be is fedhetnek.
2022. december 24., 12:332022. december 24., 12:33
Folyamatosan változtatni kellett a homoródszentmártoni óvoda helyszínét az elmúlt években, hiszen nem volt erre megfelelő épület a településen. Ezért döntött úgy a község vezetősége, hogy egy új, a rendeltetésnek megfelelő épületet hoznak létre az intézmény üzemeltetéséhez.
Az Európai Unió Regionális Operatív Programjában (POR) pályázott sikeresen a tanügyminisztérium óvodák megépítésére, ebben a projektben kötöttek partnerséget a homoródszentmártoni önkormányzattal. Arról állapodtak meg, hogy egyszintes, 532 négyzetméteres, négy tanteremmel, mellékhelyiségekkel, orvosi szobával és az oktatók számára berendezett teremmel ellátott épületet hoznak létre az udvarhelyszéki községközpontban.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Ennek köszönhetően nagyjából két éve öntöttek ki a létesítmény alapját, azután viszont hónapokig leállt a munka, hiszen alvállalkozót keresett az eredetileg megbízott cég. Amint Jakab Attila polgármester közbenjárásával sikerült alvállalkozót találni, folytatódhatott a kivitelezés. Jelenleg jól halad a munka, az elöljáró szerint még idén befedik az épületet a szakemberek.
Erre azonban van megoldás, el fogják végezni a módosításokat a dokumentumokban – mondta Jakab. Ő egyébként abban bízik, hogy jövő nyáron teljesen befejeződhet az építkezés, így már az új helyszínen kezdhetik a tanévet a gyerekek. „Ez lesz az első olyan épület a községközpontban, amelyet végre eredeti rendeltetésének megfelelően fogunk használni” – jegyezte meg beszélgetésünk során.
Hozzátette, noha az épület kivitelezőjének megtalálása érdekében a tanügyminisztérium hirdetett közbeszerzési eljárást, a területrendezés elvégzésével, illetve a kazánház megépítésével megbízott céget – ő sem érti, hogy miért – a helyi önkormányzatnak kellett megtalálnia az említett procedúra lefolytatása után. Ez szerencsére mostanra megtörtént, így nincs akadály a kivitelezés előtt.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Egyébként egy sportpálya és egy játszótér megépítését tervezik, továbbá parkosítani is fognak. Az elöljáró kifejtette,
„Mi eleve úgy gondolkodtunk, hogy idővel napközivé alakítsuk az épületet, így ez a kérés nem ért váratlanul. Tudjuk ugyanis, hogy a szülőknek nagy segítséget jelent, ha van, ahol vigyázzanak a gyerekeikre kora délután és délután is, miközben dolgoznak” – fogalmazott. Az új elképzelés érdekében ugyanakkor apróbb tervmódosításokra lesz szükség, ezek jóváhagyását kérték a tanügyminisztériumtól.
Településen belül száguldott 170 km/órával egy sofőr, amikor a rendőrök bemérték.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn azt nyilatkozta, hogy jövő héten várhatóan megbukik a jelenlegi kormány, ami nem jó az országnak.
Megalakult az új Fidesz-frakció, amelynek névsorát hétfőn Gulyás Gergely frakcióvezető a képviselőcsoport zárt ülése után a Facebook-on tette közzé. Orbán Viktorhoz és Semjén Zsolthoz hasonlóan nem lesz képviselő Kövér László és Rogán Antal sem.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn lemondásra szólította fel a párt javaslatára kinevezett államtitkárokat és prefektusokat.
Egyelőre nem történt érdemi előrelépés azoknak a fellebbezéseknek az ügyében, amelyeket a Borboly Csaba és tizenkét másik ember elleni büntetőper vádlottjai nyújtottak be az elsőfokú ítélet kihirdetése után.
Hiányzik 63 millió lej Hargita Megye Tanácsának 2026-os költségvetéséből, ezért a megyei önkormányzat több területen is visszafogta a kiadásokat, miközben a fejlesztésekről sem mond le. A képviselő-testület kedden dönt a 880 millió lejes büdzséről.
Továbbra is kiszámíthatatlan a helyzet a nemzetközi energiapiacon, és a közel-keleti válság, valamint a katari termelési kapacitások egy részének kiesése miatt a földgáz ára tartósan magas maradhat.
Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri a 22–23 Celsius-fokot is. Április végén és május elején gyenge csapadékra is számítani lehet.
Tizennyolc megye 72 településén és a fővárosban okozott károkat az elmúlt 24 órában a viharos szél, a legsúlyosabb incidens Vaslui megyében, Huși városban történt, ahol egy épületről lesodort tetőszerkezet rázuhant egy férfira, aki életét vesztette.
Cseke Attila fejlesztési miniszter hétfőn azt nyilatkozta, hogy az RMDSZ nem szavazza meg a Bolojan-kormány elleni bizalmatlansági indítványt.
szóljon hozzá!