
Fotó: Facebook
Ismeretlenek több kukát is kitörtek a székelyudvarhelyi városi strand környékén lévő sétányon – tájékoztatta lapunkat Magyari Lajos, az UTCA egyesület elnöke, aki különösen felháborítónak találta az esetet. Mint mondta, vasárnap délelőtt szereztek tudomást a történtekről, és azonnal jelentették a helyi rendőrségnek.
2018. február 19., 20:162018. február 19., 20:16
A rongálók nagyjából négy-öt kisebb szemetest téptek ki a földből, majd azokat a folyópartra dobták – közölte Ülkei Zoltán, a polgármesteri hivatal városgazdálkodási osztályának vezetője. „Elég masszív kukákról van szó, amelyek fémből és fából készültek, így szerencsére vissza lehetett tenni őket a helyükre.
– magyarázta. Hozzáfűzte, a hivatal munkatársai feljelentést tettek a rendőrségen, mivel a csekélynek számító anyagi kár ellenére
Fotó: Facebook
„Aki így viselkedik a kukákkal, az félő, hogy embertársaival szemben is hasonlóan cselekszik” – fogalmazott. Az igazgató egyébként nemcsak a kárt fizettetné ki az elkövetővel, hanem nevelő és megelőző céllal nyilvánosságra is hozná a kilétét.
Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.
Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
Holtan találtak rá péntek délután a Bákó megyei Doftána (Dofteana) településről csütörtökön eltűnt 4 éves kisfiúra – közölte a megyei rendőrség.
Egy sérült medvét altattak el péntek reggel a brassói Salamon-kő környékén – közölte a város polgármesteri hivatala.
Három minisztere lesz az RMDSZ-nek Siegfried Mureșan kormányában, amennyiben a parlament bizalmat szavaz az új kabinetnek. A szövetség a kormányfőhelyettesi tisztséget is megtarthatná.
Étolajgyárat épít Erdélyben egy mezőgazdasági szövetkezet megbízásából a KÉSZ Group – írja a profit.ro gazdasági portál nyomán az MTI.
Az idei első negyedévben 9444 lej volt egy romániai háztartás havi átlagjövedelme, 0,9 százalékkal kevesebb, mint az előző három hónapban; az egy főre jutó havi bevétel két százalékkal 3908 lejre nőtt – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
Több különböző méretű, számos feliratot tartalmazó dróndarabot azonosítottak a szakértők Suceava megyében, miután csütörtökön lezuhant egy drón. A hatóságok tájékoztatása szerint az összes darabot begyűjtik és szakértői vizsgálatnak vetik alá.
A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt pénteken 1 óra 33 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
1 hozzászólás