Zászlószentelés Rigmányban

•  Fotó: Nemes Gyula

Fotó: Nemes Gyula

Festői környezetben, a nyárádmenti Rigmányban került sor szombaton a Marosvásárhelyi Magyar Királyi 23. Határvadász-Zászlóalj Hagyományőrző csoportjának a zászlóavatására és szentelésére.

Nemes Gyula

2014. szeptember 14., 14:432014. szeptember 14., 14:43

Az avatáson a lelkészek áhítata után Fráter Olivér magyarországi történész beszélt a hagyományőrzés fontosságáról, ezt követően a Szolnokon megalapított Szent László Hadosztály Honvéd Hagyományőrző Egyesület képviselője, vitéz Nagy Péter hagyományőrző főhadnagy a csapatzászlók fontosságát emelte ki. Benkő József doktorandus történész, a marosvásárhelyi hagyományőrző csoport alapítója köszönetet mondott az avatóünnepség megszervezésében reszt vállalóknak, segítőknek, majd a zászlóalj életre hívásának történetét ismertette. „Büszkék vagyunk az egyenruhánkra és méltón szeretnénk viselni azt. Önérzetből, tiszteletből tesszük ezt. Felvállaljuk hagyományaink ápolását, mert véleményünk szerint, aki nem ismeri múltját, annak jövője se lesz″ – mondta Benkő József hagyományőrző szakaszvezető.

Radó László 91 éves, második világháborús veterán hadi élményeit elevenítette fel, és az esemény fontosságát méltatta. Ezt követően a jelenlévő három lelkész megáldotta a csapatzászlót és a zászlóanya Gergely Orsolya felszalagozta. A zászlószegek beverése után a hagyományőrző csoport ünnepélyes eskütételére került sor, majd a lobogók összeérintése következett. Az újonnan felavatott zászlót a jelenlévő huszárcsapatok zászlóihoz érintették, mintegy kifejezve ezzel azt, hogy befogadják, elismerik az új lobogót. Miholcsa József hagyományőrző huszár alezredes a hagyományőrzés és a csapatzászló fontosságáról szólt, kiemelve az ilyen események fontosságát. „Hiába gyalogosok, mert éllovasok ők” – mondta az új csoport tagjairól.

Nagy Péter hagyományőrző főhadnagy és Benkő József szakaszvezető rendfokozatokat, okleveleket, kitüntetéseket adományoztak az arra érdemeseknek. A zászlószentelési ceremóniát szavalatok, majd a Székely himnusz és a Himnusz eléneklése zárta.

Érdeklődésünkre Benkő József, a marosvásárhelyi hagyományőrző csoport alapítója elmondta: a zászlóalj 2010 augusztusában jött létre, felvéve a marosvásárhelyi Magyar Királyi 23. Határvadász-Zászlóalj nevet, amellyel emléket szeretnének állítani a második világháborúban harcoló marosvásárhelyi alakulatnak. A csoportnak minden olyan fiatal tagja lehet, akit érdekelnek a katonai hagyományok ápolása, elkötelezettséggel tud részt venni rendezvényeiken, valamint fegyelmezett magatartásról tanúskodik a hagyományőrző egyenruha felöltésekor. „A mai napon esküt tett a csoport hét tagja: vitéz Benkő József, Benkő Zsolt, Szász Csaba, Bába István, Márkú Krisztián, Márkú Dániel és Szász Rajmond. Azért választottuk a zászlószentelési ünnepség lebonyolítására ezt a helyszínt, mert ez egy gyönyörű környezet, és történelmi szempontból is ismert. A hagyomány szerint az itteni több százéves cserefa alatt pihent meg katonái körében II. Rákóczi Ferenc a szabadságharc idején. Úgy gondoltuk, itt a világtól némileg elzártan, méltón ünnepelhetünk azok körében, akik értékelik a tevékenységünket, segítenek, és mellettünk vannak” – mondta el portálunknak Benkő József történész.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés