
Fotó: Gligor Róbert László
Halasztást kért és kapott ügyvédje, ezért csak csütörtökön kell jelentkeznie kihallgatásra a megyei rendőrségen a szovátai Tóth Ferencnek – tudtuk meg magától az érintettől, akit a pünkösd vasárnapján kihelyezett Wass-szobor ügyében idéztek be, mert háborús bűnös kultuszának ápolásával gyanúsítják.
2014. június 17., 19:162014. június 17., 19:16
2014. június 17., 19:332014. június 17., 19:33
Érdeklődésünkre Tóth Ferenc elmondta: időközben több kérdés is megfogalmazódott benne, az egyik, hogy ki jelentette fel. Tudomása szerint magánszemély feljelentése miatt az ügyészség és a megyei rendőrség nem nyomoz, lakossági feljelentés esetén pedig a szovátai rendőrség munkatársainak kellett volna helyszínelniük nála. Az, hogy a segesvári ügyészség és a megyei rendőrség tartott nála házkutatást és lefoglalta a Wass Albert-szobrot, számára azt sugallja, hogy magasabb hatósági lépésről van szó. Joga van tudni, ki jelentette fel, és ezzel a jogával élni is fog – szögezte le a szovátai szoborállító.
Másik érdekes kérdése az ellene indított vizsgálathoz kapcsolódik. Ugyanis néhány napja hozzájutott az ítélethez, amely soha nem került a nagy nyilvánosság elé, de amelyben a legfelsőbb semmítőszék melletti ügyészség egy 2004-es dosszié ügyében kimondja, hogy az 1946-os népbíróság Wass Albertet nem ítélte el az emberiség és béke elleni cselekedetek vádjával. Ennek ismeretében joggal vetődik fel benne az a kérdés, hogy ha Wass nem volt háborús bűnös, mit cselekednek vele most a hatóságok? Miért nem ismeri ezt az ítéletet a nyomozóhatóság, és miért nem ennek szellemében cselekszik? Milyen alapon hurcoltatják meg őt, és kinek áll az érdekében az egész ügy? – sorolta a szovátai férfi. „Ha így állnak a dolgok, az lesz a kérésem a hatóságok felé, hogy állítsák vissza a helyére az elvett szobrot” – nyomatékosított Tóth Ferenc.
Közúti baleset történt vasárnap kora délután Marosvásárhelyen. A Dózsa György úton négy személygépkocsi ütközött össze.
Akár negyvenötezer lejes pénzbírságot is kaphatnak a szemetelő marosvásárhelyi horgászok – hívja fel a figyelmet a Maros Megyei Sporthorgászok és Vadászok Egyesülete. A szabadidejüket a Maros parton töltőket az onkológia kórház panaszolta be.
Tűz ütött ki egy koronkai vendéglátóhely konyhájában szombaton este. Személyi sérülés nem történt.
Két újabb Maros megyei helyszínről is azt jelentik, hogy kigyulladt a száraz növényzet, ezzel pedig ötre nőtt a szombati napon Maros megyéből jelentett tarlótüzek száma.
Száraz növényzet gyulladt ki egy nehezen megközelíthető területen a Nagyernye községhez tartozó Székes falu közelében.
Melléképület gyulladt ki a Maros megyei Udvarfalván szombaton délután, veszélybe kerülhet egy méhész telep is.
Kigyulladt kéményhez riasztották a tűzoltókat Backamadrasra szombaton délután.
Aggályokat fogalmazott meg az Erdélyi Magyar Szövetség a vásárhelyi Postarétre tervezett egészségügyi központ kapcsán. A tanácsosok többször halasztották a beruházásról szóló döntést, most végleges törvényszéki döntés kötelezi őket a voksra.
Hatósági razziát hajtottak végre házkutatásokkal Makfalván és Segesvár környékén falopás bűncselekményének gyanúja miatt.
Indoklás nélkül törölte a Wizz Air légitársaság a marosvásárhelyi repülőtér kínálatából a Ciprusra induló járatot április 22. és szeptember 16. között – erősítette meg a Székelyhonnak Peti András, a repülőtér igazgatója.
szóljon hozzá!