Veszélyben lehet a húsvéti hivatalos bárányvágás

Mint eddig megszokhattuk, a húsvéti bárányvágásokat pár éve csak a marosvásárhelyi Lajos király (Cuza Voda) utcai engedélyezték, az ott felépített ideiglenes bárányvágóhídon. Idén még nem kapott engedélyt a piacigazgatóság ennek a vágópontnak a működtetésére, de még az élő bárányok árusításra sem.

Bakó Zoltán

2014. március 27., 16:052014. március 27., 16:05

Amikor a tavalyi húsvét előtt a piacigazgatóság vezetőjével, Vasile Filimon igazgatóval beszélgettünk, elmondta: a nagypiaci bárányvágóhidat egy évvel korábban korszerűsítették, pontosan azért, hogy megfeleljen az uniós elvárásoknak, ennek következtében az ország egyik legjobban felszerelt vágóhídjává vált.

Most, hogy a katolikus, protestáns és ortodox húsvét egy időben lesz, igencsak szükséges lenne, hogy a megyeközpont legnagyobb piacán engedélyezzék az élő bárányok árusítását, és üzembe helyezzék az ünnepek előtti napokon a bárányvágóhidat is. Elméletileg ugyanis legalább kétszer akkor lesz a forgalom az ünnep előtt, mint a korábbi években.

A Maros Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság még nem adott engedélyt a bárány-szektor működtetésére a nagypiacon, sem a bárányok adásvételére, sem a vágásukra. Mindezek ellenére piacigazgató mégis optimista: „korábban letiltották az élő bárányok árulását, és a vágást a piacon, szerdán viszont az állat-egészségügyiekkel folytatott beszélgetés után arra a következtetésre jutottunk, hogy mégiscsak megkapjuk az engedélyt. Az állat-egészségügyi  szakemberek ugyanis azt mondták, mindenki maradjon nyugodt, mert valószínűleg el fognak tekinteni a korábbi tiltó rendelkezéstől – fejtette ki.

Az állat-egészségügyiek részéről furcsa volna a tiltás pontosan most, a megduplázódott forgalomban, ismerve, hogy a korábbi években megadták az engedélyt, s pontosan amiatt építették meg a korszerű bárányvágóhidat, hogy a közösségi elvárásoknak megfelelően történjen a bárányok levágása.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön

Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon

Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.

Kigyulladt egy melléképület Füleházán
Kigyulladt egy melléképület Füleházán
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés