Verbunkversennyel újít a Forgatag

A szervezők gőzerővel dolgoznak, s így már alakul az augusztus végi Vásárhelyi Forgatag programja. A tavalyi megszokott programpontok mellett idén újdonsággal is szolgál a rendezvény, ilyen például az Erdélyi legényes és verbunkverseny.

Szász Cs. Emese

2014. július 17., 18:532014. július 17., 18:53

2014. július 17., 19:542014. július 17., 19:54

Sebestyén Aba, a Forgatag művészeti vezetője elmondta, „ezerrel dolgoznak” azon, hogy minél magasabb szintet üssön meg a fesztivál. Természetesen a múlt évhez hasonlóan lesz szóforgatag, színházi forgatag, kiállítás- és sporforgatag, valamint Tékaforgatag is – csak hogy néhányat említsünk –, de számtalan civil szervezet is bekapcsolódott már a programszervezésbe. Azok számára, akiket leginkább a koncertkínálat érdekel, Sebestyén Aba elmondta, hogy a már bejelentett Rúzsa Magdi mellett más nagy nevek is lesznek, például a szintén magyarországi Balkán Fanatik, ők elektronikus zenét játszanak némi betyáros virtussal, valamint népzenei elemekkel.

A Forgatag színpadán lép fel Nagy Feró és a Beatrice is, valamint a fiatalok nagy kedvence, Maszkura és a Tücsökraj. Ez utóbbi azért is érdekes, mert az együttes cilinderben zenélő frontembere, Bíró Szabolcs nem csak Marosvásárhelyen született, de itt is kezdte zenei pályafutását. Alakul már a gyerekzene program is: a Folker együttes, valamint a sepsiszentgyörgyi Evilági együttes zenél majd a legkisebbeknek.

Hazajönni a világ minden tájáról

A szervezéssel nagyon jól állnak már a második Marosvásárhelyiek Világtalálkozójának szervezői is: az esemény ötletgazdája, Kirsch Attila elmondta: nagy erőket fektetnek a mozgósításba, eddig már ezerötszáz meghívót szétosztottak, de közösségi oldalon is jelezte csaknem nyolcszáz ember a részvételét. Kirsch Attila elmondta, kibővítik idén a világtalálkozó programját, lesz egy szombat délelőtti program a Bolyai Farkas Gimnázium udvarán, szombat este gálaműsorral jelentkeznek, amelyben a komolyzenétől a népzenéig és versekig mindenféle műfajt felvonultatnak majd, hogy több generációt is tudjanak megszólaltatni. Emellett vasárnap folytatódik a közös ökumenikus ima, ezúttal a Vártemplomban.

Erdély szinten újdonság

Különleges programról számolt be Bugnár Zsolt, a dicsőszentmártoni Kökényes Táncegyüttes tagja, aki Varó Hubával közösen szervezi az első Erdélyi legényes és verbunkversenyt. „Magyarországon több olyan verseny van, amelyen megméretkezhetnek a táncosok, Erdélyben viszont nincs. Mi például a Kökényes Néptáncegyüttesből a Zalaegerszegen megrendezett Kárpát-medencei Verbunkversenyre járunk, innen jött az ötlet, hogy rendezzünk egy hasonlót. Az első rendezvény célja, hogy felmérjük a színvonalat Erdélyben, és egyfajta mércét állítsunk fel ” – fogalmazott Bugnár Zsolt. Hozzátette: a tervek szerint minden évben a Kárpát-medencei kiváló legényes táncosainak más-más anyagára koncentrálva szerveznék meg a megmérettetést, rögtön az elsőt a Küküllő mentiből szervezik. A verseny két részből áll, egy kötelező táncból, amelynek során a Kökényes Táncegyüttes még aktív táncosának, Gilyén Miklósnak a pontozóját kell minél hitelesebben visszaadni, valamint egy szabadtáncból, amelyen a versenyző szabadon építkezhet, de mindenképpen Küküllő-menti táncból.

Idén sem lesz együttműködés?

Újságírói kérdésre válaszolva a Forgatag főszervezője, Portik Vilmos elmondta, érdekes anyagi helyzetben van a rendezvény, ugyanis míg Magyarországról idén több támogatást kapnak, a marosvásárhelyi vállalkozók nagyságrendekkel kevesebb pénzzel támogatják a rendezvényt – legalábbis egyelőre. Pedig a tavalyi Forgatag költségvetése meghaladta az 50 ezer eurót, s idén 80 ezer euróval számolnak. Ugyancsak újságírói érdeklődésre mondta el a főszervező, úgy érzi, idén is messze állnak attól, hogy megegyezzenek Marosvásárhely Polgármesteri Hivatalával.

„Informális megkeresés volt a hivatal részéről, s szó volt arról, hogy a Színház téren felállíthatnánk egy olyan színpadot, amelyen vegyes családoknak szóló magyar és román programok lennének, a hivatal azonban többet akar, a Maros-parti programba is beleszólna. Cinikusnak tartom, hogy száműznek a város határain kívülre, de még Marosszentgyörgyön is befolyásolni szeretnék a programot” – fogalmazott Portik.

Soós Zoltán fesztiváligazgató is hasonlóképpen vélekedik. „Informális megkeresésünk volt, de mivel már konkrétumokról kellene tárgyalni, Peti András alpolgármester bevonásával folytatjuk a tárgyalásokat. Egyelőre azonban én sem látom annak lehetőségét, hogy egyhamar kiegyezzünk a hivatallal” – fogalmazott Soós. Hozzátette: örül azonban annak, hogy a Maros Megyei Tanács idén nem csak a helyszínek használatával, de pénzzel is támogatja a rendezvényt, mindezt önzetlenül, úgy, hogy közben nem kívánnak beleszólni a programba.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 06., hétfő

Tűz ütött ki Fickópatakán, az épület tulajdonosa megsérült

Melléképület gyulladt ki hétfőn délután Fickópatakán, a tűzesetben a tulajdonos is égési sérüléseket szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Tűz ütött ki Fickópatakán, az épület tulajdonosa megsérült
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Felerősödő szélre figyelmeztetnek Maros megyében

Általánosságban 50-70, elszigeteltebb helyszíneken pedig 80-100 km/órás széllökésekre figyelmeztetett hétfőn a Maros megyei katasztrófavédelem.

Felerősödő szélre figyelmeztetnek Maros megyében
2026. április 06., hétfő

Kutyatetemet emeltek ki a Marosból

Nagytestű kutya tetemét emelték ki hétfőn reggel a Marosból, a folyó marosvásárhelyi szakaszán – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Kutyatetemet emeltek ki a Marosból
Kutyatetemet emeltek ki a Marosból
2026. április 06., hétfő

Kutyatetemet emeltek ki a Marosból

2026. április 04., szombat

Négy személy sérült meg egy balesetben Fehéregyházán

Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.

Négy személy sérült meg egy balesetben Fehéregyházán
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Viasz, minta, összetartozás – tojásíró kaláka a Gecse utcai gyülekezetben

Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.

Viasz, minta, összetartozás – tojásíró kaláka a Gecse utcai gyülekezetben
2026. április 03., péntek

Régi fotókat vár a 170 éves Stefánia-óvoda

Fennállásának 170. évfordulóját ünnepli a marosvásárhelyi Stefánia Napköziotthon, ehhez a különleges alkalomhoz a közösséget is bevonnák: régi fotókat keresnek a jubileumi kiállításhoz.

Régi fotókat vár a 170 éves Stefánia-óvoda
2026. április 03., péntek

Nem tisztult még le, hogy a játéktermek jövője kapcsán mi lenne a legbölcsebb döntés

Napirendre került a játéktermek korlátozása vagy kitiltása. Marosvásárhelyen már készül a tervezet, Koronkán teljes tiltásról szavazhatnak, Nyárádszeredában még mérlegelnek, Szászrégenben pedig a lakók egyértelműen az elköltöztetés mellett álltak ki.

Nem tisztult még le, hogy a játéktermek jövője kapcsán mi lenne a legbölcsebb döntés
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Forrás: polgármester az egyik őrizetbe vett gyanúsított az áramlopási ügyben

A Maros megyei Uzdiszentpéter polgármestere az egyik őrizetbe vett gyanúsított a három közül, akiket előállítottak húsz házkutatást követően egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi akció során – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres hírügynökség.

Forrás: polgármester az egyik őrizetbe vett gyanúsított az áramlopási ügyben
2026. április 03., péntek

Három férfit vettek őrizetbe áramlopás gyanújával – frissítve

Őrizetbe vettek három férfit egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi rajtaütés után Maros megyében, ahol húsz házkutatást tartottak csütörtökön.

Három férfit vettek őrizetbe áramlopás gyanújával – frissítve
2026. április 03., péntek

Eldurvult konfliktus nagycsütörtök este: fegyvert használtak a rendőrök, a sérült fiatalt helikopterrel vitték kórházba

Rendőröket riasztottak egy összetűzéshez csütörtök este a Maros megyei Felsőrépán, de nemhogy csillapodott volna a helyzet, hanem még inkább eldurvult.

Eldurvult konfliktus nagycsütörtök este: fegyvert használtak a rendőrök, a sérült fiatalt helikopterrel vitték kórházba
Hirdetés