Egyre több jel utal arra, hogy a városrendezési átalakítások során arra törekednek, hogy mindent, ami a régi Vásárhelyre emlékeztet töröljék, módosítsák.
2013. március 26., 14:092013. március 26., 14:09
2013. március 26., 14:382013. március 26., 14:38
A legutóbbi képviselő-testületi ülésen a döntöttek a Mihai Eminescu Ház mögötti park, illetve a Rákóczi (Avram Iancu) és Bernády György utca találkozásnál, a Vártemplom bejáratának közelében levő zöldövezet átalakításáról. Még a szavazás előtt felszólalt Soós Zoltán, a múzeum igazgatója, RMDSZ-es képviselő, aki sérelmezte, hogy a szakbizottság nem látta és a főépítész kézjegyével nem láttamozta a kidolgozott módosításokat.
A Vásárhelyi Hírlap kérdésére elmondta, hogy a határozattervezetben szereplő elképzelés szerint a vár mellé, a templomba bevezető lépcső közelében egy mesterséges teraszozást képzeltek el. „Ahol eddig a minősíthetetlen virágokból kirakott tyúk, vagy páva volt, oda egy vasmonstrumot terveztek. Valószínű abból az elgondolásból, hogy a házasságkötő fiataloknak ott még jobb fényképezési helyet biztosítsanak. Kértem, hogy a látványtervek elkészítésekor legyenek szívesek vegyék figyelembe a reneszánsz-barokk stílusú városközpontot, városrészt, tanulmányozzák a régi városról készült képeket, és csak azután alakítsák ki a vár melletti teret” – hangoztatta a szakember.
Soós Zoltán javaslatára a határozattervezeteket elvetették.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!