
Fotó: Haáz Vince
Tizedik alkalommal szervezi meg idén a Divers Egyesület a Civil Szervezetek Vásárát Marosvásárhelyen, amely május 5-én a Civil Szervezetek Báljával veszi kezdetét, és egy hét múlva, május 12-én 12 órakor a Civil Szervezetek Felvonulásával, majd interaktív tevékenységekkel zárul a Rózsák terén.
2012. május 03., 16:262012. május 03., 16:26
2012. május 03., 17:282012. május 03., 17:28
A két szombat között kerekasztal-beszélgetéseken és műhelymunkákon igyekeznek felhívni a figyelmet a civil szervezetek munkájára, jelenlétük fontosságára. A vásár lehetővé teszi a közösség és a civil szervezetek találkozását, ahol a különböző helyi egyesületek, alapítványok illetve más civil szervezetek bemutathatják tevékenységeiket, szolgáltatásaikat, de önkénteseket is toborozhatnak, illetve a személyi jövedelemadó két százalékát is gyűjthetik. Eddig negyven szervezet jelezte részvételét, de továbbra is nyitott a jelentkezés. Az elmúlt évek példája azt mutatja, hogy mindig akadnak olyan szervezetek, amelyek utolsó nap jelentkeznek, ezeket is szívesen látják május 12-én, szombaton a Rózsák terén szervezett vásáron – mondta Koreck Mária, a Divers Egyesület vezetője, a vásár szervezője csütörtökön tartott sajtótájékoztatón. „Nem feltétlenül újdonsággal szeretnénk jelentkezni, de minden évben igyekszünk jobban bemutatni azt, hogy mit tesznek a szervezetek a közösségért” – mondta a Divers Egyesület vezetője. Az eseményt az Alpha Transilvana Alapítvány, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány, a Maros Megyei Tanács Europe Direct Központja, illetve a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal támogatja.
Több beszélgetés a civil szféra fejlődéséért
A május 5-én, szombaton szervezett bál után hétfőn, május 7-én 16 órától a Vörösmarty (Marasti) utca 13. szám alatt kerül sor A civil szervezetek könyvelése című kerekasztal-beszélgetésre, majd ugyanitt 17 órától a Projektmanagement és Humán erőforrások managementje a civil szervezeteknél című beszélgetésen vehetnek részt az érdeklődők. Kedden, május 8-án az Alpha Transilvana Alapítvány Vrancea utca 1. szám alatti székhelyén kerül sor A Társadalomvédelmi Törvény változásának hatása a Maros megyei szociális és egészségügyi szférában tevékenykedő szervezetekre című kerekasztal-beszélgetésre. Szerdán, május 9-én az aktív idősödés és a nemzedékek közötti szolidaritás európai éve témakörben szerveznek értekezéseket. Csütörtökön, május 10-én Maros megyei civil hálózatok – eredmények és kihívások címmel szerveznek kerekasztal-beszélgetést.
Jövő szombaton vonulnak fel
Az ünnepélyes megnyitó szombaton 10 órakor kezdődik, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal képviselői díjazzák az év önkéntesét, majd délben kerül sor a civil szervezetek hagyományos felvonulására. A vásár résztvevői, a dicsőszentmártoni fúvószenekar vezényletével ebben az évben is megkerülik a Rózsák terét, majd interaktív tevékenységekkel, általános műveltségi vetélkedőkkel, zenével, tánccal, sporttevékenységekkel és gyerekeknek szervezett játékokkal várják az érdeklődőket. „Helyi, országos és nemzetközi szinten is fejlődik a szervezetek közötti együttműködés, de humán és pénzügyi erőforrások híján nehezen tud fejlődni a civil szféra. Enélkül nem lehet elég erős ahhoz, hogy egyenlő partnerként kezeljék a helyi hatóságok” – mondta Koreck Mária.
Melléképület gyulladt ki hétfőn délután Fickópatakán, a tűzesetben a tulajdonos is égési sérüléseket szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Általánosságban 50-70, elszigeteltebb helyszíneken pedig 80-100 km/órás széllökésekre figyelmeztetett hétfőn a Maros megyei katasztrófavédelem.
Nagytestű kutya tetemét emelték ki hétfőn reggel a Marosból, a folyó marosvásárhelyi szakaszán – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.
Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.
Fennállásának 170. évfordulóját ünnepli a marosvásárhelyi Stefánia Napköziotthon, ehhez a különleges alkalomhoz a közösséget is bevonnák: régi fotókat keresnek a jubileumi kiállításhoz.
Napirendre került a játéktermek korlátozása vagy kitiltása. Marosvásárhelyen már készül a tervezet, Koronkán teljes tiltásról szavazhatnak, Nyárádszeredában még mérlegelnek, Szászrégenben pedig a lakók egyértelműen az elköltöztetés mellett álltak ki.
A Maros megyei Uzdiszentpéter polgármestere az egyik őrizetbe vett gyanúsított a három közül, akiket előállítottak húsz házkutatást követően egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi akció során – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres hírügynökség.
Őrizetbe vettek három férfit egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi rajtaütés után Maros megyében, ahol húsz házkutatást tartottak csütörtökön.
Rendőröket riasztottak egy összetűzéshez csütörtök este a Maros megyei Felsőrépán, de nemhogy csillapodott volna a helyzet, hanem még inkább eldurvult.
szóljon hozzá!