A négykerekűek vezetői gyakran nem veszik járműszámba a kétkerekűeket.
2012. június 18., 16:272012. június 18., 16:27
2012. június 18., 16:382012. június 18., 16:38
Vasárnap két olyan baleset is történt Maros megyében, amelyeknek áldozatai motorosok vagy motorkerékpáron utazók voltak. Az első Erdőszentgyörgyön következett be délután fél háromkor, amikor a 136-os jelzésű megyei útról egy erdőszentgyörgyi 22 éves fiatalember akart rátérni a városon áthaladó 13A jelzésű országútra személygépkocsijával. Mivel nem vette figyelembe, hogy a magasabb rangú úton a KRESZ előírásai szerint előnyt élvező motoros közeledik, elsodorta a kétkerekűt. A balesetben a motorkerékpár 51 éves helybeli vezetője súlyos sérüléseket szenvedett.
Este fél nyolc után Marosvásárhelyen, a Tamás Ernő utcában a 18 éves S. B. személygépkocsijával előzésbe kezdett, ám közben elsodort egy szemből jövő, szabályosan közlekedő kismotort, amelyet a 16 éves marosvásárhelyi D. D. vezetett. A balesetben egy 14 éves gyerek, a kismotor utasa, súlyos sérüléseket szenvedett – tájékoztattak a megyei rendőr-felügyelőségről.
Melléképület gyulladt ki hétfőn délután Fickópatakán, a tűzesetben a tulajdonos is égési sérüléseket szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Általánosságban 50-70, elszigeteltebb helyszíneken pedig 80-100 km/órás széllökésekre figyelmeztetett hétfőn a Maros megyei katasztrófavédelem.
Nagytestű kutya tetemét emelték ki hétfőn reggel a Marosból, a folyó marosvásárhelyi szakaszán – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.
Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.
Fennállásának 170. évfordulóját ünnepli a marosvásárhelyi Stefánia Napköziotthon, ehhez a különleges alkalomhoz a közösséget is bevonnák: régi fotókat keresnek a jubileumi kiállításhoz.
Napirendre került a játéktermek korlátozása vagy kitiltása. Marosvásárhelyen már készül a tervezet, Koronkán teljes tiltásról szavazhatnak, Nyárádszeredában még mérlegelnek, Szászrégenben pedig a lakók egyértelműen az elköltöztetés mellett álltak ki.
A Maros megyei Uzdiszentpéter polgármestere az egyik őrizetbe vett gyanúsított a három közül, akiket előállítottak húsz házkutatást követően egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi akció során – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres hírügynökség.
Őrizetbe vettek három férfit egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi rajtaütés után Maros megyében, ahol húsz házkutatást tartottak csütörtökön.
Rendőröket riasztottak egy összetűzéshez csütörtök este a Maros megyei Felsőrépán, de nemhogy csillapodott volna a helyzet, hanem még inkább eldurvult.
szóljon hozzá!