Vásári kavalkád Marosvásárhely főterén

Tizedik alkalommal szervezték meg szombaton Marosvásárhelyen a civil szervezetek vásárát, amelynek leglátványosabb része ezúttal is a Civil Szervezetek Felvonulása volt. Idén is megválasztották és díjazták az Év Önkéntesét: a marosvásárhelyi Rotaract Téka Klub tagja, Gál Csilla egy évig „viselheti a koronát”.

Hajnal Csilla (R)

2012. május 12., 15:012012. május 12., 15:01

2012. május 13., 16:412012. május 13., 16:41

A dicsőszentmártoni Armonia fúvószenekar vezényletével kerülték meg a Rózsák terét a megye civil szervezeteinek képviselői szombaton délben. A helyi civil szféra tagjai sátrakkal vonultak a térre, és színes, változatos játékokkal, interaktív tevékenységekkel, általános műveltségi vetélkedővel, baba-pancsolóval, zenés és táncos programokkal készültek a 18 óráig tartó rendezvényre.

A közösséggel találkozhatnak

Az alapítványok, egyesületek emberközpontú és közösségeket segítő munkájával ismerkedhetnek meg a járókelők, érdeklődők. A vásár már az elmúlt hétvégén kezdetét vette a Civil Szervezetek Báljával, és a hét szinte minden napjára jutott egy-egy kerekasztal-beszélgetés.


Ebben az évben ötvenkilenc szervezet iratkozott fel a vásárra, amely lehetővé teszi a közösség és a civil szervezetek találkozását, ahol a szervezetek bemutathatják tevékenységeiket, szolgáltatásaikat, de önkénteseket is toborozhatnak, illetve a személyi jövedelemadó két százalékát is gyűjthetik.

Egy évig „viseli a koronát”

A szombati program 10 órakor  ünnepélyes megnyitóval kezdődött, majd az Év Önkéntesének díjazásával folytatódott. A Rotaract Téka Klub egykori elnökét, Gál Csillát választották meg az Év Önkéntesének, aki a jövő évi civil vásár időpontjáig viselheti a képzeletbeli koronát. „Nagyon meglepődtem, nem is tudtam, hogy jelölt engem a Rotaract erre a címre. Megtisztelve érzem magam, hogy egy évig képviselhetem Maros megye önkénteseit” – mondta portálunknak Gál Csilla. Az Év Önkéntese 2008-tól tagja a marosvásárhelyi Rotaract Téka Klubnak, 2010–2011 között elnöke is volt. A megtisztelő címet a tavaly szervezett Kétnapos kaland a Föld körül nevű gyerekfesztivál megszervezésével és a Szent Erzsébet Gyerekotthonban kifejtett tevékenységeivel vívta ki – mondták a Rotarct tagjai, akik titokban tartották előtte a jelölését.  

Önkéntességet népszerűsítő versennyel folytatódott a vásár, majd 11 órától sportrendezvényekre, kulturális tevékenységekre is sor került. Többek között gernyeszegi, bátosi és helyi fiatalok mutatták be néptánctudásukat. Vérnyomás-méréssel, gyerekeknek szóló interaktív játékokkal, kézimunkázással, és bébi játszóházzal is készültek a szervezetek. 18 órakor a standok díjazásával zárul a rendezvény, amelyre mindenkit szeretettel várnak a civil szervezetek képviselői.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
Hirdetés