
Fotó: Gligor Róbert László
Gazdag programú, a szervezők szerint is sikeresnek könyvelhető városnapi ünnepséget tud maga mögött a Kis-Küküllő menti kisváros
2013. május 01., 13:432013. május 01., 13:43
2013. május 01., 14:402013. május 01., 14:40
Három napig tartó forgatag színhelye volt Erdőszentgyörgy: a városközpontban, a művelődési otthonban és a futballpályán egyaránt zajlottak a rendezvények. Talán az elmúlt évek legnagyobb szabású és legsikeresebb rendezvénye zárult vasárnap éjszaka a településen. Volt benne szórakozási és tanulási lehetőség bőven, de a népi kultúrában, sportban, az enni-innivalóban sem szűkölködhetett a közönség, amely nem is maradt távol: ha nappal csak egy-kétszáz, estefele már közel ezer ember is összesereglett a főbb helyszíneken.
Nem maradtak távol a civilek és a lakosság
A kisgyerekek számára szerveztek játszóházat, míg az iskolások megtervezhették tanintézményük címerét. Abban is kikérték a helyiek véleményét, hogy milyen iskolaudvart szeretnének, sőt „piskótajegyet” is lehetett váltani a tér szépítése céljából. A gyerekek a vidék történelmének nevezetes személyeivel is megismerkedhettek, míg a pedagógusok más európai iskolákkal való kapcsolat lehetőségeiről hallhattak előadást. A város régi és mai arcát fotókban mutatták be az érdeklődőknek, de meg lehetett ismerni a helyi civil szervezetek, intézmények tevékenységét is. Aki meg akart szabadulni régi mobiltelefonjától, az beledobhatta azt egy dobozba – persze, egy bizonyos távolságról, s ha ez sikerült is neki, akkor egy sapkát is kapott ajándékba. Bemutatták a Natura 2000 programot és természetvédelmi területet is, amelynek a vidék is részét képezi: itt önkéntesek mérték fel a helyiek ismereteit a témáról, de ki lehetett próbálni a távcsövet is. Nem maradt el a helyi lap, az Erdőszentgyörgyi Figyelő bemutatása, valamint Bartus Miklós postumusz megjelent abosfalvi monográfiájának ismertetése is.
Míg a gyerekek a légvárakban, ugrálókban játszadoztak, megismerhették és kipróbálhatták a programozható Méhecskét, festhettek, rajzolhattak, addig a felnőttek minden helyi civil szervezet tevékenységét megismerhették a sátrakban, de sakkozhattak és focizhattak is: a Szentgy György-kupát a havadtőiek hódították el, de nem szégyenkezhettek a bözödiek sem, míg a helyi csapatok „udvariasságból” a fennmaradó helyeket foglalták el.
Mi szem-szájnak ingere
Vasárnap az istentisztelet keretében komlyzenei (cselló, zongora, fuvola) koncert is volt, majd a helyi Százfonat szervezésében sor került a Vándorcsizma-néptánctalálkozóra. Az utcákon való felvonulás után a nagyszínpadon követték egymást a helyi Százfonat három korcsoportja, a balavásári Vásár, a marosvásárhelyi Boróka, a gyulakutai Szivárvány, a medgyesi Gyöngyvirág, a sóváradi Szúszékdöngetők, a szovátai Sóhegy, a nyárádszeredai Bekecs, a kendi Csillagok és a marosludasi Hajdina néptánccsoportok. A háromórás néptáncműsort táncházzal folytatták azok, akik még bírták a hőség próbáját.
Eközben a sátrakban és a mögöttük felállított üstök mellett férfiak és nők egyaránt sürgölődtek, hogy az éhes tömegnek estére ennivaló készüljön. Mert a szórakozás éjszakába nyúlott: szombat este a Votska, Giulia, az X-faktorból ismert Antal Tímea és Takács Nikolasz lépett fel, vasárnap este a Cold Taste (amelynek gitárosa éppen erdőszentgyörgyi), Rudán Joe, majd a látványos tűzijátékot követően a Hooligans koncertje zárta a fiesztát.
A polgármester elégedett
Csibi Attila Zoltán polgármester nagyon sikeresnek könyvelte el a rendezvényt, kiemelve, hogy idén a város minden civil szervezete részt vett, de a főszervező önkormányzat hathatós támogatást kapott a munkában a Fiatal Erdőszentgyörgyiek Tanácsa (FIESZTA) mintegy harminc fős csapatától.
A városvezető elmondta a Székelyhonnak azt is, hogy jelen volt a testvértelepülések közül a magyarországi Baja, Celldömölk, Bélapátfalva, Inke és a vajdasági Torontálvásárhely küldöttsége. A testvértelepülések ifjúsági szervezetei között komoly együttműködés indult el, de a helyi és bajai vadásztársaságok is szorosabbra fűzik kapcsolataikat, míg a helyi és bajai kórház között együttműködési megállapodás is született: első lépésben a bajaiak különböző felmérésekkel, védőoltásokkal, szaktanácsadással és egyéb hasznos orvosi tevékenységgel állnak a helyi lakosság szolgálatára, mindezt teljesen ingyenesen. Csibi Attila azt is elárulta: a városnapi kiadásokat egy EU-s pályázat forrásaiból fedezték, mely pályázat a testvértelepülések kapcsolatait igyekszik szorosabbá fűzni.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!