Fotó: Gligor Róbert László
Péntekre kapott idézőt, mégsem hallgatta ki a rendőrség a szovátai Tóth Ferencet. A férfinak ez lett volna a második kihallgatása, mióta június 8-án saját szovátai telkén fellállított Wass Albert-szobrot június 12-én a hatóságok elkobozták.
2014. július 13., 14:472014. július 13., 14:47
2014. július 13., 14:512014. július 13., 14:51
Érdeklődésünkre Tóth Ferenc elmondta: ügyvédnője betegsége miatt kértek és kaptak halasztást egy későbbi időpontra. Annyi újdonság van azonban az ügyében, hogy időközben gyanúsítottból vádlottá minősítették át megítélését – mondta el a szoborállító férfi, akinek elképzelése sincs arról, hogy meddig folyhat az ügy, és hogy folytatják-e a hatóságok az ellene indított megfélemlítési akciót. Viszont azt sejti, hogy a vizsgálati rendet szeretné a rendőrség is betartani, hogy ha törvényszéki tárgyalásra kerülnek, ne akadjon kihasználható hiba. Márpedig Tóth Ferernc meg van győződve, hogy törvényszéki döntés fog születni arról, hogy visszakapja-e az elkobzott Wass-szobrot.
Csupán annyit kívánt még megjegyezni, hogy egyelőre várják az új idézést, de még nem konzultált az ügyvédjével arról, hogy vádlottként köteles-e vallomást tenni, vagy megtagadhatja azt, amiként megtette ezt néhány hete gyanúsítottként.
A hatóságok közölték, a Mezőméhesen történt gyilkosság elkövetésével gyanúsított férfi közeli hozzátartozói együttműködésbe kezdtek a rendőrséggel, így újabb releváns információkhoz jutottak, amelyek elősegíthetik a gyanúsított elfogását.
Egy férfit fogtak el és kísértek kihallgatásra a Maros megyei rendőrök szombaton délután, aki a hétfőn történt mezőméhesi gyilkossággal kapcsolatban segíthet nyomravezetni a hatóságokat.
Ujfalvi-Veres Dorothea az egyetlen magyar diák Maros megyében, aki idén tízest szerzett a román érettségin. Sikerének titka gyerekkoráig nyúlik vissza: a szülői példa, a nyitottság és a hétköznapi nyelvhasználat szinte pótolhatatlan.
Marosvásárhelyre látogatott Alexandru-Florin Rogobete egészségügyi miniszter, aki megtekintette két új egészségügyi létesítmény építkezését, és kórházi ebédet fogyasztott, „példaértékűnek” nevezve a menüt.
Előzetes megfigyelést követően a rendőrök tetten értek két fiatalt, akik kiemelten veszélyes kábítószernek minősülő metamfetamint (köznyelven kristály) akartak eladni Marosvásárhelyen.
Kulturális programokkal várják a vendégeket és a helybélieket minden hétvégén Szovátán.
Miután idén márciusban 39 alkalmazottól vált meg a Marosludas Polgármesteri Hivatala, csütörtökön bejelentették, hogy elmaradnak a városnapok.
Éjszaka is több százan keresték azt a 37 éves férfit, akit egy mezőméhesi nő halálával és gyújtogatással gyanúsítanak.
Súlyos baleset történt Maros megyében, Kisszentlőrincnél csütörtök délelőtt, egy személy életét már nem sikerült megmenteni.
Július végére kellett volna elkészüljön az új börtön Marosvásárhely mellett, Marosszentkirályon, de az anyagiak hiánya miatt akadozik a beruházás. Közben a cellák túlzsúfoltak, az alkalmazottak kevesen vannak.
szóljon hozzá!