
Fotó: Boda L. Gergely
Egész napos rendezvénnyel ünneplik az udvarfalviak és az onnan elszármazottak, hogy a helybéli református templom idén immár 210 éves.
2012. augusztus 27., 15:242012. augusztus 27., 15:24
2012. augusztus 27., 15:382012. augusztus 27., 15:38
A helyi református lelkész, Szabó Árpád ismertette a hálaadó nap programját. Mint elmondta, szeptember 2-án találkozót tartanak, amelyet a gyülekezet presbitériuma szervezett, ez a 11 órai istentisztelettel kezdődik. Igét hirdet Faragó Csaba dunaharaszti református lelkész. Az igehirdetés követően a magyarországi és hollandiai testvérgyülekezetek képviselői köszöntik az egybegyűlteket, majd a helyi lelkész mutatja be a 210 éves templomot. Fellép a kövesdombi református gyülekezet Krikk együttese, majd felavatják a templom udvarára ebből az alkalomból felállított kopjafát. A 14 órakor kezdődő délutáni istentiszteleten igét hirdet dr. Kiss Jenő teológiai tanár, majd az udvarfalvi ifjúsági kórus lép fel. A falu gyermekeinek műsora 17 órakor kezdődik a helyi kultúrotthonban, őket az udvarfalvi néptánccsoport előadás követi. A helybéliek és vendégeik 18 órától Feiffer Kinga előadásában népdalokat hallgathatnak, majd 20 órától a helybéli Reménység együttes koncertezik.
Vandalizmus történt Marosvásárhely legújabb parkjában: ismeretlenek megrongálták a Cserealja szabadidőpark nyilvános mosdóit.
Két különböző helyszínen is be kellett avatkozniuk szerda reggel a Maros megyei hivatásos tűzoltóknak.
Elpusztult őzet távolítottak el a Marosból a tűzoltók kedden délelőtt Marosvásárhelyen.
Az EMKE Mozi keretében mutatják be Marosvásárhelyen a Hegyeken, völgyeken zengedezve járnék… című portréfilmet, amely Nyisztor Ilona életét és munkásságát dolgozza fel.
Szénraktár gyulladt ki Balavásáron hétfőre virradóra, a helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók.
Melléképület gyulladt ki hétfőn délután Fickópatakán, a tűzesetben a tulajdonos is égési sérüléseket szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Általánosságban 50-70, elszigeteltebb helyszíneken pedig 80-100 km/órás széllökésekre figyelmeztetett hétfőn a Maros megyei katasztrófavédelem.
Nagytestű kutya tetemét emelték ki hétfőn reggel a Marosból, a folyó marosvásárhelyi szakaszán – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.
Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.
szóljon hozzá!