
Fotó: Boda L. Gergely
Tanár-diák focimeccsel avatták fel szerda délután a Bolyai Farkas Gimnázium frissen felújított sportpályáját. A Fülöp Györgyről elnevezett sportbázison 36 évvel ezelőtt aszfaltoztak utoljára, így jócskán ráfért a javítás, már-már balesetveszélyes volt a diákok számára.
2014. május 14., 20:252014. május 14., 20:25
2014. május 14., 20:292014. május 14., 20:29
A Bolyai Farkas Gimnázium épületével szemben, az út túlsó oldalán lévő méretes sportpályát nemcsak a Bolyai, illetve a Református Kollégium diákjai, hanem a Szász Albert Sportiskola tanulói is használják. Mivel itt adottak a feltételek az atlétikai gyakorlatok végzéséhez, itt zajlanak az élsportolók edzései. A sportbázis azonban már jó ideje nincs jó állapotban. Az aszfalt megrepedezett, így csak tanári felügyelettel, és kellő óvatossággal használhatták a pályát a diákok, ugyanis nagy volt a balesetveszély – tudjuk meg Bálint István iskolaigazgatótól.
36 éve aszfaltoztak utoljára
A pálya felújítását a Rotary Klub kezdeményezte. A múlt év végén ugyanis úgy döntöttek, hogy hagyományos éves báljuk bevételét idén a Fülöp György Sportbázis felújítására fordítják. „A bál bevételéből 20 ezer lejt fordítottunk a létesítmény felújítására, ehhez hozzáadódott különböző cégek támogatása, valamint beszállt az önkormányzat is” – mondta a Székelyhonnak a Rotary Klub elnöke, Bakos Levente.
Peti András alpolgármestertől megtudtuk, hogy a költségvetésben 200 ezer lejt különítettek el három iskola udvarának és sportpályájának az aszfaltozására, így a Bolyai mellett a Bernády György Általános Iskolában és a 7-es számú általános iskolában is lesznek javítások. „Harminchat évvel ezelőtt, 1978-ban volt utoljára aszfaltozás ezen a pályán, így már éppen ideje volt. Múlt héten fogtak neki a munkálatoknak, s már meg is történhetett az átadás” – mutatott rá az alpolgármester.
Gyors munka gyümölcse
A gyors munkának örvendezett az iskola igazgatója, Bálint István is. Az intézményvezető szerint a kedden befejezett pályára eddig még rá sem léptek a diákok, az első tanár-diák focimeccsel avatták fel azt. „Bár a pálya szinte történelem, a sportolás balesetveszélyes volt, most azonban szinte rá sem lehet ismerni a sportbázisra. A nagy pályán felszedték a régi aszfaltréteget, s az új burkolatra egy koptatóréteg is került, na meg új csíkokat festettek, így már több sportágat is lehet játszani” – magyarázta az iskolaigazgató.
Fülöp György nevét viseli
A sportbázist olyan marosvásárhelyi személyiségről nevezték el, aki Marosvásárhely talán legnagyobb sportolója volt, de mindenképp a legsokoldalúbb. Egyidőben volt három különböző sportágban: kosárlabdában, jégkorongban és vízilabdában válogatott.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
szóljon hozzá!