Újra benépesül a bonyhai Bethlen-kastély?

Merész célt tűzött ki maga elé az Erdélyi Református Egyházkerület nőszövetsége, amikor pénteki marosvásárhelyi közgyűlésén elhatározta, hogy elfogadja egyházkerületi vezetőségének felajánlását, és átveszi a bonyhai Bethlen-kastélyt. Bár konkrét terv még nem készült arról, hogy milyen rendeltetést adnak neki, az biztos, hogy több intézménynek biztosítanak majd otthont benne, és több programot valósítanak meg.

Simon Virág

2013. március 12., 16:232013. március 12., 16:23

2013. március 12., 16:462013. március 12., 16:46

A bonyhai Bethlen-kastélyban évekig a helyi polgármesteri hivatal működött. Az egykori református lelkész, Benczédi Albert kitartó munkával kutatta fel az örökösöket, vette fel a kapcsolatot az államosításkor kiköltöztetett tulajdonosok egyikének, gróf Bethlen Ádámnak az unokájával, Bethlen Fruzsinával, aki benyújtotta a visszaigénylési kérvényt. Miután 2006-ban a tulajdonjogot megkapta, a még mindig impozáns épületet az Erdélyi Református Egyházkerületnek adományozta, azzal a kéréssel, hogy közösségi célt szolgáló intézményt hozzanak létre benne. Az egyházkerület 2010-ben újrafödette a 42 helyiségből álló épületet, kicseréltette a csatornákat, lezáratta az ablakait, így próbálva meg védni az esetleges illetéktelen behatolóktól.

Bethlen Fruzsina és a bonyhai nőszövetség

A pénteki találkozón részt vett a bonyhai református lelkész, Fehérvári Bálint is, aki röviden ismertette a Bethlen család és Bonyha kapcsolatát. Elmondta, az egykori pompás kastélykertből csak egy részt adtak vissza a jogos tulajdonosnak, a többit az évek során kertekkel, magánházakkal, ortodox templommal foglaltak el. A lelkész azt is elmondta, hogy Bethlen Fruzsinát a bonyhai nőszövetség tiszteletbeli tagjává választották. Igaz, az érintett – betegség miatt –  nem tudott részt venni az ünnepségen, de megköszönte a kitüntetést, és arra biztatta a helybélieket, hogy ápolják a bonyhai kastélyban született Árva Bethlen Kata emlékét.

Milyen rendeltetést adnak neki?

Az egyházkerületi nőszövetségi elnök, Borsos Melinda elmondta, hogy az egyházkerület jelenlegi vezetősége szeretné átadni a nőszövetségnek a bonyhai kastély adminisztrálását, de ez csak akkor lehetséges, ha egy életképes tervet mutatnak be. Éppen ezért felkérte az erdélyi egyházmegyék képviseletében érkező nőszövetségi elnököket, hogy mondják el, mit látnának legszívesebben benne. A beszélgetések során nyilvánvalóvá vált, hogy nemcsak az igencsak megromlott állapotban levő épület rendbetételére kell megszerezni előreláthatóan uniós pályázatokból a pénzt, hanem annak fenntartási költségeit is igen nehéz lesz biztosítani. Tudni kell, hogy a kastélyhoz csaknem félszáz hektáros legelő és ugyanannyi erdő is tartozik, így azok némiképp hozzásegíthetnek a kiadások fedezéséhez. Felmerült annak a lehetősége, hogy az épület egy részében magyar szakiskolát hozzanak létre, amelyben kertészetet, gazdálkodást tanulhatnak a könyékbeli magyar gyerekek. Az is elhangzott, hogy egyik részében konferenciaközpontot lehetne létrehozni, de mindenképpen figyelni kell a szociális tevékenységekre, így talán bántalmazott nőket, leányanyákat is befogadhatnának. Az igencsak hosszas beszélgetés során konkrét javaslat nem született, de az elhangzott, hogy a nőszövetség hajlandó átvenni az épületet, és konkrét tervet dolgoz ki annak adminisztrálásával kapcsolatban. Az átvételi szándékról a közgyűlés határozatot fogadott el.


A legsürgősebb tennivalók

A nőszövetségi találkozón felszólalt az egyházkerület generális direktora, Szegedi László lelkész is, aki elmondta, hogy a nőszövetség igencsak nagy fába vágja a fejszéjét a bonyhai kastéllyal, hiszen a legrövidebb időn belül neki kell fogni az állagmegőrzésnek. Legfontosabb tennivalók között alapos udvartakarítás, az uradalom bekerítése, a beomlással fenyegő mennyezet kijavítása és a villanyhálózat felújítása szerepel. „Nem lesz egyszerű és könnyű ez a feladat a nőszövetségnek. Mindenki hozzá kell majd tegye a maga önrészét, a Bibliából ismert özvegyasszonyhoz hasonlóan a maga két fillérét. A püspökség is mindenben segíteni fog, hiszen megfelelő szakemberei vannak, akik a kolozsvári Apafi-kollégium felújításával bebizonyították, hogy igenis lehet eredményesen pályázni, és uniós pénzeket lehívni.”

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről

A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
Hirdetés