
Fotó: MTI
Alig négy nappal egy ugyanitt történt halálos ütközés után ismért emberéletet követelő baleset történt Szászkézden.
2014. augusztus 15., 21:112014. augusztus 15., 21:11
2014. augusztus 16., 00:302014. augusztus 16., 00:30
Amint a Maros megyei vészhelyzeti felügyelőség szóvivőjétől, Mihai Gagyi alhadnagytól értesültünk, pénteken este fél nyolc után két személygépkocsi ütközött Szászkézd területén. A tűzoltók és a rohammentősök pénteken este nyolc óra után még a helyszínen voltak, annyit lehetett tudni, hogy a balesetnek három sérültje van, egy közülük elhunyt, kettőt pedig a tűzoltók igyekeztek kiszabadítani a roncsok közül.
A kedden történ, két emberéletet követelő balesetről közben megtudtuk, hogy annak áldozta a MasterChef vetélkedő egyik versenyzője, a brăilai 34 éves Răzvan Gabriel Trifan és felesége, a 32 éves Maria volt. A házaspár egyéves kislányának életéért még mindig küzdenek az orvosok.
Újabb adatok este 10 órakor
A szóvivő később, a bevetésen részt vevő csapattal való újabb kapcsolatfelvétel után elmondta: két autó ütközött, mindhárom áldozat az egyikben tartózkodott. Egy körülbelül 50 éves férfiról van szó, aki életét vesztette a balesetben. A másik – sérült – áldozat egy 24 éves fiatalember, aki az autót vezette, őt feszítővágóval kellett kiszabadítani a roncsok közül. A harmadik áldozat egy 50 éves nő, aki viszonylag könnyebb sérülésekkel úszta meg a balesetet. Kezdetben úgy tűnt, mentőhelikoptert is igénybe kell venni, később azonban kiderült, nincs szükség rá. Az elhunyt személy a sérült vezető édesapja.
A másik autóban tartózkodók közül senki sem sérült meg, közölte a szóvivő. A rendőrség vizsgálja a baleset bekövetkeztének pontos okait.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!