Autóbuszba rohant, majd belecsapódott egy másik járműbe is egy személygépkocsi kedden délután az E60 jelzésű európai út Szászkézd és Héjjasfalva közötti szakaszán. Két felnőtt életét vesztette, egy kisgyerek pedig súlyos állapotban van.
2014. augusztus 12., 22:292014. augusztus 12., 22:29
2014. augusztus 12., 22:472014. augusztus 12., 22:47
A súlyos baleset egy férfi és egy nő életét oltotta ki. Amint a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője, Andreea Pop közölte, egy veszélyes kanyarban egy személygépkocsi egyelőre ismeretlen okokból áttért az út menetiránya szerinti bal oldalára, ahol összeütközött egy szabályosan közlekedő autóbusszal.
A vészhelyzeti felügyelőség szóvivője, Mihai Gagyi alhadnagy úgy nyilatkozott, őket az egységes sürgősségi hívószámon értesítették két személygépkocsi ütközéséből származó balesetről, a helyszínre a segesvári tűzoltók szálltak ki. Két felnőtt személy holttestét találták az egyik autóban, valamint egy igen súlyosan sérül kisgyereket, akit mentőhelikopterrel szállítottak a marosvásárhelyi kórházba.
Más forrásokból úgy értesültünk, hogy egy Beszterce-Naszód megyei autóbuszba rohant bele frontálisan a kiskocsi. Az ütközés után a személyautó kipördült és belecsapódott egy másik, szabályosan közlekedő személygépkocsiba. A szabálytalanul közlekedő kiskocsi két utasa, egy férfi és egy nő szörnyethalt az ütközésben, a gyerekük, egy körülbelül egy éves kislány nagyon súlyos állapotban volt az elszállítás után.
Az autóbusz utasai közül az eddigi adatok szerint senki nem sérült meg.
A baleset után több kilométeres gépkocsisor alakult ki a nemzetközi úton mindkét irányban, a mentés és a megrongálódott járművek eltávolítása mintegy két órát vett igénybe.
Legutóbb július 23-án történt súlyos baleset Szászkézd külterületén, amikor egy fővárosi személygépkocsi vezetője nem vette figyelembe a veszélyes útviszonyokat, autója megcsúszott, lerepült az úttestről, majd felborult. A járműben tartózkodó férfi, két nő, valamint egy kilencéves gyerek sérülésekkel ugyan, de megúszta a balesetet.
Tűz ütött ki egy segesvári klubban csütörtökre virradó éjjel, ahol több mint száz személy tartózkodott.
Hármas besorolású akkreditációt kapott a napokban a Maros Megyei Klinikai Kórház – a besorolás mellé odaírták, hogy „Akkreditáció fenntartásokkal”. A kórházigazgató jelezte: minden megtesznek a fejlesztésekért és a betegek érdekeiért.
Kreuzer Erzsébet RMDSZ-es és Turk Michaela nemzeti liberális tanácsos közül választották meg Segesvár alpolgármesterét.
Átadták az elkészült balavásári körforgalmat, amelyet a 13A országút, a 142-es megyei és az E60 európai út kereszteződésében alakítottak ki – tájékoztatott közleményében a Maros Megyei Prefektusi Hivatal.
Helikopterleszállót is terveztek az új dicsőszentmártoni kórházhoz, amelynek terveit kedden fogadta el a Maros megyei önkormányzat. A képviselő-testület évi utolsó ülésén egy marosvásárhelyi egészségügyi intézmény felépítéséről is döntöttek.
A Maros megyei tanács 16+1 férőhelyes elektromos iskolabuszokat vásárol több település számára – erről döntöttek a megyei önkormányzati képviselők keddi ülésén.
Világszerte egyre jobban érinti a felnőtt lakosságot, de a gyermekeket is a krónikus betegségként emlegetett elhízás, és Romániában sincs ez másként – hangzott el szerdán Marosvásárhelyen a Tartsuk féken az elhízást című szakmai tanácskozáson.
A kampány során felleltározták a megoldásra váró gondokat, problémákat, és a házi feladatok ismeretében kezdik meg a négyéves mandátumukat a Maros megyei parlamenti képviselők és szenátorok – hangzott el kedden Marosvásárhelyen.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) kedden indítványozni fogja Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármester és egy üzletember előzetes letartóztatását. Az indítvány tárgyalását 11 órától tartják a Maros megyei törvényszéken.
Nem kihívásnak, inkább trendnek nevezik a gyerekek azt a TikTokon terjedő „játékot”, amelyet Superman-kihívásként emlegetünk. A gond ott kezdődik, hogy hozzáférnek ilyen videókhoz a kis elemisek is, akik még nem ismerik fel a saját korlátaikat.
szóljon hozzá!