
Fotó: Haáz Vince
Bár a beígért kétnyelvű utcanévtáblák nem kerültek fel Marosvásárhely egyetlen házára sem, a majdani Kozma Béla utcát már most táblák jelzik a Hargita utcában.
2014. június 30., 10:582014. június 30., 10:58
Felszerelték a hétvégén a Dr. Kozma Béla utcanévtáblákat a marosvásárhelyi volt Hargita utcában. Mint korábban beszámoltunk róla, a helyi önkormányzat többségi szavazattal elfogadta, hogy az alig 13 házból álló Hargita utca felvegye a Bolyai Farkas Gimnázium egykori neves igazgatójának nevét. Az RMDSZ-es képviselők által benyújtott tervezetet nem fogadták éppen kitörő örömmel a román képviselők, sőt, ennek elfogadása után hibák után kutattak, s találtak is kifogásolnivalót, ezért a soron következő ülésen vissza kell térni a névadásra. A határozatban ugyanis az szerepel, hogy a Harghita/Hargita utcát nevezik át, holott annak hivatalos, névjegyzékben szereplő neve Harghitei.
Ennek ellenére a Dr. Kozma Béla utcanévtáblák felkerültek a házak többségére, egyetlen kivétellel, ahol a tulajdonost nem találták otthon. Peti András a sajtónak elmondta: az utcakeresztelő és a táblák kihelyezése sikernek könyvelhető el, hamarosan Marosvásárhely mind a hatszáz utcájában valódi kétnyelvű táblákat fognak kihelyezni.
Addig is az interneten, valamint a Vásárhelyi Hírlap szerkesztőségében alá lehet írni azt a petíciót,amelyet a Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen csoport indított a valódi kétnyelvűség megvalósítása érdekében.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
szóljon hozzá!