Fotó: Boda L. Gergely
Mindenki meglepetésére, hétfőn egy új marosvásárhelyi iskolában is elkezdődött a tanév: a Római Katolikus Teológiai Gimnáziumban. Az eddig a Bolyai Farkas Gimnáziumban működő katolikus osztályokból alakuló intézmény létrejöttéről maga az igazgató, Tamási Zsolt is csak pénteken értesült, míg a tanulók hétfőn tudták meg, hogy immár más iskolába járnak – legalábbis jogilag.
2014. szeptember 15., 17:072014. szeptember 15., 17:07
2014. szeptember 15., 17:152014. szeptember 15., 17:15
Három éve tartó egyeztető tárgyalások és nem kis harc után hétfőn Marosvásárhelyen beindult a Római Katolikus Teológiai Gimnázium, amely egyelőre a Bolyaiban tanuló katolikus osztályokból áll. Nem vehette fel a II. Rákóczi Ferenc nevet, de a Bolyai Farkas Gimnázium dísztermében hétfőn megtartották első, különálló, bensőséges évnyitójukat.
Az új felekezeti iskola igazgatója, Tamási Zsolt szerkesztőségünknek elmondta, hogy pénteken délben vette át kinevezését Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettestől, és hosszú percekig nem hitte, hogy hétfőtől valóban beindulhat a római katolikus gimnázium. „Álltam, néztem a kinevezést, és alig mertem elhinni, hogy valóra vált sokunk álma, sikerült újraindítani a római katolikus gimnáziumot. Szombaton hosszas keresgélés után megtaláltam a tanfelügyelőség honlapján a hivatalos átiratot, amelyben önálló iskolaként szerepel a katolikus gimnázium. A diákok is csupán hétfőn reggel szereztek tudomást erről, szüleik úgyszintén” – mondta Tamási Zsolt.
A 11 órakor kezdődő hivatalos évnyitón látszott egy-két diák öltözetén, hogy nem tudták: egy iskola létrejöttének ünnepélyes pillanatában osztozhatnak, s nemcsak egy átlagos évnyitón kell részt vegyenek. Hajlák Attila plébános szóvá is tette, hogy Metallica-felsőben nem illik évnyitóra jönni. A diákok szabadkoztak, mivel nem tudták, hogy ilyen nagy esemény részesei lesznek.
A négy osztálynyi diáknak Tamási Zsolt igazgató elmondta, hogy három éve harcolnak azért, hogy önálló iskolaként működhessen a római katolikus gimnázium, amelynek magját a Bolyaiban levő római katolikus osztályok jelentik. „Egyelőre nincs irodánk, pecsétünk, s titeket, jelenleg csupán annyiban érint a változás, hogy más lesz az igazgató, s a Bolyai Farkas Gimnázium helyett azt fogja írni az ellenőrzőtökben, hogy Római Katolikus Teológiai Gimnázium” – mondta az újonnan kinevezett igazgató, majd felkérte a diákokat, hogy válasszanak maguk közül egy képviselőt, aki a vezetőségi tanácsban képviseli majd őket.
A Római Katolikus Teológiai Gimnázium még ebben a tanévben a Bolyai iskolában marad, jövő ősztől költözik „haza”, az Unirea Főgimnázium melletti kis épületbe. Tamási Zsolt elmondta, hogy a városházával folytatott egyeztető tárgyalások értelmében ők nem fogják átvenni a magyar osztályokat az Unireából, hanem indítanak egy-egy előkészítő és ötödik osztályt, valamint több kilencediket (a felekezeti osztály mellett társadalom- vagy természettudományi osztályt is). Tervek szerint öt év alatt duzzad háromszázra a diákok száma, ennyire van szüksége egy önálló jogi státussal rendelkező tanintézetnek.
Nem győzi a marosvásárhelyi virágkertészet a városi zöldövezetek karbantartását, kevés az alkalmazott a fűnyíráshoz, a fák metszéséhez – indokolta az illetékes válaszként arra, hogy vannak olyan városrészek, ahol térdig ér a fű. Beszélt a megoldásról is.
A csatornafedők szintre emelésén dolgoznak Marosvásárhelyen a Dózsa György utcában, de ezzel nem érnek véget a két éve megkezdett munkálatok. Módosítani fogják a már felfestett sávokat is, a rendőrség utasítására.
Idén először Romániában, Marosvásárhelyen is látható lesz a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, Magyarország egyetlen Oscar-kvalifikáló fesztiváljának néhány filmje.
Elsöprő többségben utasították el a helyiek a Maros megyei Koronkán a vasárnap tartott népszavazáson, hogy tömbházak épüljenek a településen. A községvezetők most már a lakosság döntésére is hivatkozva utasíthatják el a potenciális ingatlanbefektetőket.
Noha Crin Antonescu nyerte a vasárnapi, első fordulós elnökválasztást Maros megyében, George Simion alig maradt el tőle.
Egy háromszáz kilogrammos medvét csaltak kelepcébe és altattak el Segesváron hétfőre virradó éjszaka.
Koronkán vasárnap nemcsak az államelnök-jelöltek nevére lehet pecsételni. Egy másik szavazólapot is kapnak a helyiek, akik arról nyilváníthatnak véleményt, hogy akarják-e, hogy a településükön tömbházak épüljenek.
Kigyulladt személygépkocsihoz riasztották a segesvári hivatásos tűzoltókat szombatról vasárnapra virradó éjszaka.
Idős édesapját keresi egy férfi Marosvásárhelyen, aki napok óta nem tért haza.
Munkaszüneti napon sem pihentek a Maros megyei közlekedésrendészek: közel 300 autóvezetőt igazoltattak, alkohol- és drogteszteket végeztek, de volt, akinek a jogosítványát is bevonták, más szabálysértők pénzbírságot kaptak.
szóljon hozzá!