
Fotó: Illusztráció
Mivel egyesek szerint törvénytelen az eljárás, a városháza új, erre vonatkozó szabályzatot dolgozott ki.
2013. január 24., 16:352013. január 24., 16:35
2013. január 24., 18:202013. január 24., 18:20
A marosvásárhelyi önkormányzat képviselő-testülete januári ülésén tárgyal arról, hogy a jövőben hogyan szállíttassák el a tilosban parkoló személygépkocsikat. A Szociálliberális Unió képviselői határozattervezetet dolgoztak ki, amelynek indoklásában megjegyzik, a törvény értelmében csakis a közlekedésrendészet munkatársai rendelhetik el egy autó elszállíttatását, amit a helyi önkormányzat hajthat végre, és jogában áll tárolni a járművet. A javaslattevők kifogásolják, hogy Marosvásárhelyen a helyi rendőrség rendeli el a gépjárművek elszállítását, amelyet egy magáncég végez el, az is tárolja. A www.tirgumures.ro portálon olvasható dokumentumban azonban nem szerepel semmilyen javaslat arra vonatkozóan, hogy hogyan kellene törvényesen eljárni.
Önkormányzat kontra magánvállalkozó
A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal munkatársai is kidolgoztak egy határozattervezetet, amely a tilosban parkoló vagy gazdátlan autók elszállításának szabályzatát tartalmazza. A dokumentumban kitérnek arra, hogy milyen előnye és hátránya van annak, ha az önkormányzat végzi ezt a tevékenységet. Az előnyökhöz sorolják, hogy kevesebbet kellene fizetniük az autóik visszaszolgáltatásáért az érintetteknek, míg a hátrányokhoz, hogy ez jelentős befektetést igényelne az önkormányzat részéről, amelynek meg kellene vásárolnia a szükséges gépeket, be kellene szereznie az engedélyeket. Ha egy magáncégre bízzák a feladatot, akkor gyorsabb az ügyintézés, az önkormányzat ellenőrizheti a tevékenységet, és értelemszerűen a városnak nem kell befektetnie.
Számok
Jelenleg a Salubriserv szállítja el és tárolja a tilosban állomásozó autókat. A 2007-ben kötött szerződés értelmében a tevékenységért évi 172 ezer lejt fizet az önkormányzatnak. A tervezet értelmében a befolyó pénzösszeg 10 százalékát kapná a város, de nem kevesebb, mint 100 ezer lejt. A dokumentum kitér arra is, hogy legtöbb 300 lejt kérhetnek az autó gazdájától elszállítási költségként, míg azok tárolásáért az első hat órában 50, utána naponta 75 lejt – ehhez hozzáadódik még az általános forgalmi adó. Jelenleg 260 lejt kell törleszteni elszállítási költségként. Tekintve, hogy 2012-ben több mint ezer gépkocsit szállítottak el, a cégnek minimum 310 ezer lejes bevétele származott ebből a tevékenységből.
A törvények mindenkire kell vonatkozzanak
Ioana Roman önkormányzati képviselő az egyik közösségi portálon kérte ki a lakosság véleményét arról, hogy szükség van-e továbbra is a tilosban állomásozó gépkocsik elszállítására. „A többség szerint folytatni kell ezt a tevékenységet, de egy sokkal jobban kidolgozott szabályzat alapján. Sokan sérelmezték, hogy kettős mércét alkalmaznak az elszállítás során: bizonyos rendszámú vagy értékű autókat nem vittek el. Az új szabályzatot be kell majd tartani, mindenkivel ugyanúgy kell bánni” – mondta a tanácstag. Hozzátette, eljött az ideje, hogy az önkormányzat komolyabban foglalkozzon az emeletes garázsok építésének tervével, mivel nem várható el, hogy az emberek betartsák a törvényeket, ha gyakorlatilag rá vannak kényszerítve arra, hogy tilosban állomásozzanak.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.
szóljon hozzá!