
Fotó: Boda L. Gergely
Fél évvel a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) március 17-i döntése után sem kapta meg államtitkári kinevezését Vass Levente, az RMDSZ marosvásárhelyi orvos-politikusa.
2014. szeptember 16., 16:432014. szeptember 16., 16:43
2014. szeptember 16., 16:432014. szeptember 16., 16:43
Bár a szövetség köreiből egyre több információ szivárog ki, miszerint a belső ellenzékiséget vállaló Vass egyhamar nem fog kilépni az örökös jelölt státuszából, az érintett úgy véli, kár lenne egyéni ambíciók miatt lemondani egy ilyen fontos tisztségről, annál is inkább, mivel a tárca negyedik államtitkári posztját a nagyobbik kormánypárt továbbra is fenntartja magyar szövetségesének.
Borbély: Pontát kell kérdezni!
„Nem tudom, miért nem nevezték ki Vass Leventét, erről a miniszterelnököt kellene kérdezni” – reagált megkeresésünkre Borbély László. Portálunk felhívta a kormányfő sajtóirodáját, ahonnan csak a későbbiekben ígértek írásbeli választ. Kérdésünkre, hogy az RMDSZ politikai alelnökeként az elmúlt hat hónap alatt ő maga soha nem érdeklődött a késés oka miatt a kormányfőnél, a politikus nemmel válaszolt. „Én nem, de a kollégáim megkérdezték a miniszterelnököt. Utoljára, valamikor augusztusban még az volt a válasz, hogy minden egyes tisztségviselőnek át kell esnie egy bizonyos ellenőrzésen. Vass Levente esetében ez még nem folyt le” – nyilatkozta a Székelyhonnak a szövetség második embere. Amennyiben tényleg átvilágításnak van alávetve, Vass a leghosszabb ideig ellenőrzött romániai politikusának számít. Ez azért is meglepő, mert a vásárhelyi orvos nem „az utcáról” sétálna be a minisztériumba; Cseke Attila mandátuma alatt tanácsosi tisztséget foglalt el az egészségügyi tárcánál. Ha a kormányfő valamennyi miniszter- és államtitkár-jelöltjét ilyen hosszasan vizsgálná, hónapokig képtelen lenne felállítani saját kabinetjét.
Borbély cáfolta azt az egyébként RMDSZ-körökből származó szóbeszédet, miszerint a belső ellentétek miatt éppen a szövetség gáncsolná az orvos-politikus kinevezését. „Semmi köze a belső ellentéteknek – legalább is, ami engem illet” – hangsúlyozta Borbély László.
Brassai: Fontos lenne Vass kinevezése
Kérdésünkre, hogy a Maros megyei RMDSZ fontosnak tartja-e, hogy a térség jelenlegi bukaresti képviseletét további magyar államtitkár erősítse, Brassai Zsombor határozott igennel válaszolt. „Az RMDSZ-nek is fontos és a megyének hatványozottan az, annál is inkább, mivel az egészségügyi hatóságnál az összes kulcspozíciót elveszítettük” – fejtette ki a szövetség megyei vezetője, aki maga is tagja a SZÁT-nak és jelen volt azon a gyűlésen, amelyen Kelemen Hunor országos elnök megerősítette a Vass Leventével kapcsolatos tényállást. Brassai, aki előtt egyáltalán nem idegen a Vass Levente és az RMDSZ „nagyjai” közötti, olykor a Szövetségi Képviselők Tanácsa nagy nyilvánossága, máskor kulisszák mögött zajló belharca, nem hinné, hogy az adott konfliktus miatt késne a tavasszal nevesített államtitkár kinevezése.
Vass Levente: házon belül van a gond
Mintegy Borbélyt és Brassait cáfolva, Vass Levente azt állítja, hogy minisztériumi értesülései szerint az RMDSZ-en belüli erők késleltetik a kinevezését. Kérdésünkre, hogy kik, csak annyit mondott, hogy „olyan emberek, akik a párton belüli hatalmukkal visszaélve, nem értik meg, hogy egyéni érdekeiket nem lenne szabad a közösségi érdek fölé helyezniük”. A pontosítás kedvéért az orvos-politikus hozzáfűzte: nem Kelemen Hunor szövetségi elnökről és nem is az SZKT-n belüli platformok vezetőiről van szó, akikkel több ízben is egyeztetett kinevezéséről. Vass úgy véli, a torzsalkodás és az értelmetlen bosszú miatt Maros megye napról napra veszít a felzárkózási esélyeiből. Példaként a közel tíz évvel ezelőtt elképzelt regionális kórház tervének a lenullázását hozta fel.
„Valaki feltette a kérdést, miért veszítettük el a Marosvásárhelynek és a térségnek szánt regionális kórház építésének a lehetőségét? Főként olyan körülmények között, hogy a kormány döntött a kolozsvári, jászvásári és craiovai regionális kórházak létesítéséről” – hívta fel a figyelmet az államtitkár-jelölt. Ugyanakkor hozzátette, hogy a térség román orvostársadalma is jelezte, hogy az információáramlás újjáindulása érdekében szükség volna az államtitkár mielőbbi kinevezésére.
Vass szerint Maros megye politikai súlya azzal válna tekintélyesebbé, ha érvényt tudna szerezni a Szövetési Állandó Tanács döntésének, és ezzel is erősítené jelenlétét szövetségi szinten.
Mint ismeretes, az utóbbi három évben Vass Leventének több konfliktusa is adódott párton belül. A legsűrűbben és legdurvábban – politikai fórumokon, de főként saját rádiójában – Frunda György volt szenátor támadta.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!