Több pénzhez juthatnak a gazdák

Új projekt részese a Nyárád és Kis-Küküllő mente, amelynek révén néhány hónap múlva felvilágosítják a gazdákat, miként juthatnak uniós többletbevételhez a megművelt területeik függvényében.

Gligor Róbert László

2014. május 14., 16:362014. május 14., 16:36

2014. május 14., 16:372014. május 14., 16:37

Tavaly indult új projekt a Román-Svájci Együttműködési Alap támogatásával, amely a magas természeti értékkel rendelkező mezőgazdasági övezetek gazdasági fejlesztését célozza meg több erdélyi közösségben. Hogy mi számít magas természeti értékű területnek (a továbbiakban HVN) Romániában, azt a 2007-2013-as fejlesztési ciklus előkészítésekor döntötte el egy bizottság tudományos felmérések alapján, és ennek mércéje az illető terület élővilágának gazdagsága. Általában ezeken a területeken régebben sem folyt intenzív, azaz monokultúrás, sok vegyszert használó mezőgazdasági művelés, ezért ma is értékes területnek számítanak. A tavaly indult projekt lényege, hogy tudatosítsa a gazdákat: területeik után többlettámogatásokat kaphatnak. A kezdeményezésben hat erdélyi közösség a célpont, a Berettyó, Zaránd, Csík-Gyimes, Nagy-Küküllő és Máramaros térségei mellett a Nyárád és a Kis-Küküllő mente.

Helyi személyeket válogattak

A Maros megyei területet a programban a marosvásárhelyi Milvus egyesület kezeli. A szervezet munkatársától, Kelemen Katalintól megtudtuk: minden térségben helyi személyeket kerestek, akik képzésen vesznek részt, és ők lesznek azok, akik néhány hónap múlva elkezdik a gazdák felvilágosítását. Azaz a térségben élő, és nem az „okoskodó, nyakkendős” személyek magyarázzák el majd az érdekelteknek, hogy miért és hogyan lehet többletbevételhez jutni, és hogy ezért milyen feltételeknek kell eleget tenni. Előzetes felméréseik és személyes beszélgetéseik során úgy tapasztalták, hogy Maros megyében csupán a gazdák egyötöde igényel a földalapú támogatás mellett többletpénzt a HVN területekre, míg például Hargita megyében ez az arány négyszer magasabb – magyarázta Kelemen. Eddig a gyepterületekre, azaz legelőkre, kaszálókra lehetett ilyen támogatást (közismert néven „agromediu” – szerző megj.) igényelni, de úgy tűnik, hogy a javaslatok alapján a most készülő új országos vidékfejlesztési terv már szántóterületekre is előirányoz majd összegeket.


Most tanulnak

A helyi közösségeket képviselő személyek kétszakaszos képzésen vesznek részt, amelyet a brassói ProPark alapítvány szervez. Első lépésben kommunikáció, HVN területek kezelése, támogatások, törvénykezés, társulások és marketing témakörökben kapnak alapismereteket egy-egy hétvégés tömbben, majd a témakörökből kettőt kiválasztva szakosodniuk is kell. A megyebeli térséget négy helyi személy képviseli a projektben: a nyárádszeredai Gálfalvi Hajnal tanárnő, kertészmérnök, a gyulakutai Nagy Izabella tanítónő, kertészmérnök, a marosvásárhelyi Bordi Zsolt állattenyésztési mérnök, a megyei Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) aligazgatója, valamint az erdőszentgyörgyi Joó József gazdálkodó, kertészmérnök.

A képzés első témakörét már a napokban átvették a résztvevők, nagyon lelkesek, jól állnak hozzá a feladathoz, nagyon sokat és hasznosítható dolgokat tanultak – mondta el Kelemen Katalin, aki azt is megjegyezte: a képzés anyaga nagyon gyakorlatias, így a tanfolyam elvégzése után a résztvevőknek már lesz bizonyos tapasztalatuk. Ezzel felvértezve kezdik el  novembertől már ők a vidéki közösségeket járni, felvilágosítani főleg a kis- és közepes gazdaságok képviselőit, tulajdonosait, továbbá segítséget nyújtanak a támogatások igénylése során is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön

Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon

Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.

Kigyulladt egy melléképület Füleházán
Kigyulladt egy melléképület Füleházán
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés