
Fotó: Boda L. Gergely
Színes rajzok sokasága és tucatnyi sátor lepte el Marosvásárhelyen a főtéri parkot a Civil szervezetek vásárának megnyitóján. Voltak „veterán” szervezetek, amelyek már az első vásáron is képviseltették magukat, de olyanok is, amelyek első alkalommal vettek részt az eseményen.
2014. május 11., 20:092014. május 11., 20:09
2014. május 11., 20:142014. május 11., 20:14
A civil szféra sokszínűségéről tett bizonyságot az a több mint ötven szervezet, amely részt vett a vásáron. Aki végigsétált a Rózsák terén, az találkozhatott szociális munkásokkal, édesanyákkal, gombászokkal, táncosokkal, ékszerkészítőkkel és sorolhatnánk. Akik gyerekekkel érkeztek sem unatkoztak, hiszen szinte minden második sátornál volt valamilyen gyerekfoglalkozás. A szervezetek villámcsődületekkel és táncelőadásokkal is igyekeztek felhívni a figyelmet a civilek munkájának fontosságára, amelyet a felvonulás nyomatékosított. A figyelemfelkeltő akció abból állt, hogy az egyesületek, ezek támogatói, valamint az érdeklődők felsorakoztak, és körbejárták Marosvásárhely főterét.
A vásárt tizenkettedik alkalommal szervezték meg, ez idő alatt sokat fejlődött a civil szféra. Koreck Mária főszervezőtől megtudtuk, az első évben nem volt tíznél több szervezet, a sátrakon is osztozkodniuk kellett. Akkor még csak szórólapokat osztogattak, ma már színes, életnagyságú plakátokkal népszerűsítenek.
A Gyulafehérvári Caritas egyike azoknak a szervezeteknek, amelyek egy évben sem hagyták ki a vásárt. A szervezet ágazati igazgatóját, Ludescher Lászlót kérdeztük erről a bő évtizedről. „Állandó fejlődés jellemezte ezt a tizenkét évet. Első alkalommal még csak az otthoni beteggondozó programunkat mutattuk be, aztán később jött az idősek nappali foglalkoztató központja, a családsegítő szolgálatunk, az önkéntes programunk, és sorolhatnám. Számunkra nagyszerű lehetőség, hogy jelen lehetünk Vásárhely főterén, elmondhatjuk, hogy mivel foglalkozunk. Idén kialakítottunk egy Caritas kávéházat, ahol teáért vagy kávéért cserébe egy beszélgetést, egy kérdést, egy találkozást kértünk, hiszen a szolgáltatásaink is valójában találkozások” – mondta az igazgató.
Nem csak „veterán” szervezetekkel találkoztunk, voltak, amelyek első alkalommal jelentkeztek a vásárra. Ilyen volt a Szent Balázs Alapítvány is, amely diákok felvilágosításával foglalkozik. Az alapítvány munkatársa, Fülöp Tímea elmondta, óvodásoknak és iskolásoknak beszélnek egészséges életmódról, drogról, alkoholról. Kórházi betegekkel, nyugdíjasokkal is foglalkoznak, konferenciákat szerveznek, és Szent Balázs-esteket tartanak orvostanhallgatóknak és orvosoknak.
„Partnerszervezeteinktől már informálódtunk, hogy miként készüljünk a vásárra, hogyan rendezzük be a sátrat. Már az első órákban nagyon sok érdeklődővel találkoztunk és beszélgettünk, ami kellemes élmény volt számunkra. Interaktív játékokat hoztunk ki, lehet tanulni egészséges étkezésről, táplálékpiramisról gyereknyelven” – mondta Fülöp Tímea.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
szóljon hozzá!