Tizenöt éves Pinocchio

•  Fotó: Bakó Zoltán

Fotó: Bakó Zoltán

Marosvásárhely egyik jellegzetes óvodája ezelőtt 15 évvel nyílt meg (1999-ben), s azóta is nagy népszerűségnek örvend főként a kicsinyek körében – nem csalás! Gyakran nem is akarnak hazamenni a program lejártakor, annyira tetszik nekik a közösségi élet. Emiatt néha szülőknek támadnak kételyeik a saját szerepüket illetően, amit az alkalmazottak menten el is oszlatnak, megnyugtatják őket, hogy egyszerűen arról van szó, hogy a gyerekek igencsak kötődnek az itteni gyerekközösséghez, ami nem zárja ki a szülői szeretetet. Végül is napjaik nagyobbik, aktív részét ebben a gyerekközösségben töltik.

Bakó Zoltán

2014. május 22., 14:472014. május 22., 14:47

Amint Bereczki Margit, az intézmény vezetője, aki maga is óvónő, elmondta – teljes hivatalos neve Pinocchio Keresztény Kreatív Óvoda. Ebben a kontextusban igen nagy fontossága van a keresztény és kreatív meghatározásnak. „Jó az, ha a keresztény értékeket be tudjuk vinni a nevelésbe.Az Istennel való kapcsolat alapjait rakjuk le, ami meghatározóvá válik a későbbi felnőtt életében” – világosított fel, majd hozzáfűzte: a kreativitás a díszítésben, a bútorok kiválasztásban, a környezet kialakításában nyilvánul meg, a szépérzék alakulását stimulálják úgy, hogy a gyerekek maguk is alkotókká válnak, aktívan vesznek részt óvodájuk díszítésében. Ez pedig igen nagy élményt jelent nekik.

Az óvoda hosszabbított programmal működik, a napi 7.30 – 17.30 közötti evéssel, alvással, főként játékkal, tanulással tarkított program során a test-lélek-szellem fejlesztésére törekednek. A beszéd alakítása, a matematikai alapismeretekkel való ismerkedés, a német nyelv alapszintű elsajátítása meghatározóan hat a 3-6 éves gyerekek egészséges és harmonikus fejlődésére.

A Bethlen Gábor Alaptól támogatásként kapott mozgáskotta (egy tornaeszköz) szerencsésen egészítette ki a már meglévő felszerelést. Egyébként az államtól semmilyen támogatást nem kap az óvoda, csupán ellenőrzik őket, így a szülői hozzájárulás, bel- és külföldi adományok segítik a fennmaradását.

A marosvásárhelyi Kiss Ernő (Gen. Traian Moşoiu) utca 16/A szám alatt működő óvodába mindössze húsz gyereket vesznek fel, így az ötfős személyzetnek bőven van ideje egyénenként is behatóbban foglalkozni minden egyes gyerekkel. A beiratkozások május-június folyamán folyamán zajlanak. Erről bővebben a www.pinocchiovoda.mlap.hu internetes oldalon lehet tájékozódni.

Bereczki Margit mellett még egy óvónő, egy logopédus, egy asszisztensnő és egy dadus bácsi ügyeli fel a gyerekek fejlődését. A dadus bácsi (Szőcs Albert) azért került  a személyzeti felépítésbe, hogy sikerüljön hitelesen leképezni a család-képet az óvodára. És igencsak népszerű a gyerekhad körében. Nagyon fontos ugyanis, hogy a gyerekek az otthonihoz hasonló család-képpel szembesüljön az óvodában is.

Hogy mennyire felszabadult, kommunikatív ez a gyerek-közösség, arról magam is meggyőződtem távozóban. Az udvaron hintázó, játszó gyerekek bátran, minden tartózkodás nélkül szóba álltak, rám kérdeztek – te most hová mész, bácsi, miért nem maradsz még nálunk, hogy játsszunk, itt lehet hintázni, lehet tornázni, meglátod, milyen jó nálunk. Ennél jobb bizonyítéka nem is lehet annak a kommunikatív légkörnek, a világ felé való nyitottságnak, amit a gyerekek észrevétlenül és akaratlanul sajátítanak el az óvodában.

(x)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön

Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon

Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.

Kigyulladt egy melléképület Füleházán
Kigyulladt egy melléképület Füleházán
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés