
Harminc százalékkal több diák jelentkezett ezúttal az orvosi egyetem Tudományos Diákköri Konferenciájára. Idén először azonban nemcsak diákoknak szólt a rendezvény, hanem a már praktizáló orvosoknak is.
2014. március 30., 21:342014. március 30., 21:34
2014. március 30., 22:142014. március 30., 22:14
Egészen pontosan 299 dolgozattal jelentkeztek idén a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) Tudományos Diákköri Konferenciájára (TDK), ami harminc százalékkal több, mint a múlt évben. A megnövekedett érdeklődés miatt csütörtökön a hagyományos helyszín, a Kultúrpalota mellett a Bernády Házban, pénteken és szombaton a Kultúrpalota nagy- és kistermében, valamint a kórusteremben is zajlottak szekcióülések.
A diákok idén 21 szekcióban versenyeztek tudományos munkáikkal, legtöbb dolgozat – összesen 25 – az élettan területén született, ebbe a szekcióba érkezett a legtöbb külföldi dolgozat is. Emellett a kardiológia és a morfológia is népszerű volt – tudtuk meg a rendezvény főszervezőjétől, Virág Tímeától, aki összesen százharminc diákkal szervezte az idei TDK-t.
A rendezvény történetében idén először a Román Orvosi Kamara akkreditálta a konferenciát, így az eddigi nagyszámú diák célközönség mellett megcélozták a rezidens orvosokat, PHD-hallgatókat, családorvosokat és szakorvosokat is. „Az akkreditált konferenciánkon két hazai és nyolc külföldi előadó szerepelt, továbbá workshopok is tarkították a programot. Az érdeklődés pedig nagyobb volt, mint amire számítottunk. 17 rezidens és 22 orvos jelentkezett a konferenciára, főként háziorvosok, nekik ugyanis kevesebb lehetőségük van konferenciákon részt venni. Én magam regisztráltam az előbb egy csíkszentsimoni háziorvost” – mondta el a Székelyhon.ro-nak Virág Tímea. Hozzátette: ezentúl szeretnék, ha minden évben akkreditáltatni tudnák a konferenciát, igaz minden évben külön kell elvégeztetni ezt a folyamatot, és annak függvényében kapja meg az akkreditációt a rendezvény, hogy hány előadója van, mennyi ebből a professzor, mennyi ideig tartanak a workshopok.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
szóljon hozzá!