
Fotó: Boda L. Gergely
A múlt évszázad a reál tudományokról szólt, a 21. században azonban a művészetek és az érzelmi intelligencia viszi sikerre a fiatal generációt – véli a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem magyar tagozatának dékánja, Kós Anna, aki ezzel támasztotta alá, hogy a 21. század egyeteme a Köteles utcai színi.
2014. október 01., 16:592014. október 01., 16:59
2014. október 01., 16:592014. október 01., 16:59
Az egyetemeken a tanév hivatalosan október elsején kezdődik, így szerdán tartották a tanévnyitót a marosvásárhelyi Köteles utcában is, s ahogy az egy művészeti egyetemen illik, nem csak köszöntő beszédek, de művészi produkciók is tarkították az ünnepélyt. Hol egy orgonát, hol egy zongorát szólaltattak meg a tanévnyitónak helyet adó Stúdió Színház színpadán, hol ének hangzott, vagy filmbeli versrészleteket láthattunk.
Leginkább az elsőévesekhez szólt a magyar tagozat dékánja, Kós Anna, akitől megtudtuk, hogy alapképzésen öt szakon, mesterképzésen szintén öt – köztük két teljesen új – szakon kezdték meg tanulmányiakat a diákok, de a doktoriskolán is diákok tanulnak. Kós Anna dékán szerint mind-mind a 21. század egyetemén.
„Arra a következtetésre jutottam, hogy a 21. század az érzelmek százada lesz. Ahogy a mi időnkben a reál ismeretek jelentették a siker kulcsát, a mostani generáció esetében az érzelmi intelligencia lesz a kulcs, ami eligazítja a digitális társadalom bonyolult világában. A művészetek az érzelmi intelligencián alakulnak, így lesz a Művészeti Egyetem a jövő egyeteme, a 21. század egyeteme” – fogalmazott a megnyitón a dékán. Hozzátette: nem mellékes, hogy ezen az egyetemen nem csak tanítanak, de nevelnek is a tanárok: a diákok hozzák a tehetséget, az intézmény adja a szaktudást és a munkára való nevelést.
A gólyákat Sorin Crişan rektor is köszöntötte. Elmondta, hogy szerinte miért járnak elit intézménybe a hallgatók, majd megjegyezte, az idei tanévnyitóra visszajött húszéves osztálytalálkozót ünnepelni a Kovács Levente vezette, 1994-ben végzett évfolyam, amelynek tagjait példaképnek tekinthetik a mai hallgatók. A húsz éve végzett évfolyam vezető tanára, Kovács Levente elmondta, szokás arany évfolyamnak nevezni egy-egy kiemelkedő csapatot, ő azonban inkább plutónium évfolyamnak nevezné ezúttal őket, mert felrobbantották az álló vizet.
„Sokáig két-három diákunk végzett a színművészetin, aztán 1990 őszén lett hirtelen tizennégy diákunk, akikről elmondhatom, hogy lelkes őrültek voltak, ugyanakkor fanatikusan dolgoztak” – fogalmazott az 1994-ben végzettekről az évfolyamvezető, majd egyenként bemutatta azt a tizennégy fős társaságot, amelyek közt végzett például a Kolozsváron nagy sikereket arató Bogdán Zsolt, a temesvári színház igazgatója, Balázs Attila, de a Színművészeti Egyetem jelenlegi oktatója, B. Fülöp Erzsébet vagy a Nemzeti Színházban játszó Fodor Piroska is.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!