
Fotó: Veres Nándor
Nyílt levelet írt Szilágyi Zsolt az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke Kelemen Hunor RMDSZ elnöknek a marosvásárhelyi előválasztás témájában.
2015. augusztus 21., 19:262015. augusztus 21., 19:26
„Amint azt a Néppárt vezetői első pillanattól fogva kijelentették, meggyőződésünk, hogy az összmagyar előválasztás – amelyhez természetesen teljes nyíltsággal és pozitívan álltunk hozzá – az egyetlen olyan út, amely, együtt a vásárhelyi magyar szavazópolgárokkal, biztosíthatja, hogy Marosvásárhely újból magyar polgármesterrel és magyar többségű önkormányzati vezetéssel rendelkezzen az elkövetkező években.” – olvasható a szerkesztőségünknek is elküldött nyílt levélben.
„Nekünk, politikusoknak, kötelességünk odafigyelni a marosvásárhelyi magyarok akaratára. Ők pedig több ízben is tisztán kifejezték azon óhajukat, hogy a magyar pártok összefogva, választási koalícióban induljanak a jövő évi önkormányzati választásokon. Mi úgy készülünk, hogy 2016-ban, a megyei megállapodásnak megfelelően, teljes mellszélességgel támogassuk az előválasztás győztesét, a közös magyar jelöltet. Ha vissza akarjuk szerezni Marosvásárhelyt, akkor a megkötött szerződés szerint az előválasztás győztese – függetlenül attól, hogy melyik párt jelölte – csakis mindhárom magyar párt jele alatt indulhat. Ugyanez érvényes a közös tanácsosi jelöltlistára is – írja Kelemen Hunornak címzett nyílt levelében Szilágyi Zsolt.
„Csak néhány nap telt el a Kolozsvári Magyar Napok felemelő hangulatú nyitógálája óta, és az általad vezetett párt ügyvezető elnöke Marosvásárhely esetében, a megállapodás ellenére, az előválasztás győzteséről, mint RMDSZ jelöltről beszél, és közben alaptalanul vádaskodik. Pedig te Kolozsváron köszöntő beszédedben azt mondtad: »Vannak és lesznek olyan ügyek, amelyekben egymás felé kell nyújtanunk a kezünk« – rója fel Kelemen Hunornak Kovács Péter RMDSZ ügyvezető elnök korábbi kijelentéseit az előválasztásokkal kapcsolatosan Szilágyi.
„Ez egy olyan ügy, nyújtsuk hát egymás felé a kezünk, mert közös felelősségünk megakadályozni, hogy avatatlan kezek és az együttműködés ellendrukkerei kompromittálják a Marosvásárhelyen, az előválasztás közös szervezésével már megvalósult magyar-magyar összefogást és az ebből adódó összmagyar választási koalíciót” – zárul a Szilágyi Zsolt által aláírt nyílt levél.
Mint ismeretes Kovács Péter a Maszolnak adott interjújában a marosvásárhelyi előválasztáson az EMNP önálló jelöltindítási szándékával kapcsolatosan azt mondta az, hogy „bízik abban, hogy Marosvásárhelyen tartják magukat a megállapodáshoz, és egy számukra sikertelenül végződő előválasztás esetén nem indítanak jelöltet az RMDSZ jelöltje ellenében.”
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
szóljon hozzá!