Szigorúbban ellenőriznék a sofőriskolákat

•  Fotó: Haáz Vince

Fotó: Haáz Vince

A romániai közúti hatóság azt tervezi, hogy július elsejétől bővítik a sofőriskolák ellenőrzését szolgáló elektronikus adatbázist, oly módon, hogy a tanulók gyakorlati óráit is követni tudják. Az oktatók szerint ez majdnem lehetetlen, így egyelőre nem várható változás.

Gáspár Botond

2014. június 18., 16:282014. június 18., 16:28

2014. június 18., 16:432014. június 18., 16:43

Országszerte, így Maros megyében is elterjedt a hír, miszerint július elsejétől drágábban lehet majd gépjárművezetői engedélyt szerezni, bizonyos törvénymódosítások miatt. Kiderült, drágulásról egyelőre szó sincs, a jogszabályváltozás pedig csak terv.

Megkeresésünkre Keresztes Ernő, a marosvásárhelyi Autovolan sofőriskola tulajdonosa elmondta, a héten járt a közúti hatóságnál, de konkrétummal nem tudták felvilágosítani, csak annyit lehet tudni, hogy a terv szerint július elsejétől elektronikus nyilvántartásban rögzítenék a tanulók gyakorlati óráit is, azaz azt, hogy éppen mikor ki vezet a forgalomban. „Elektronikus, online regiszter eddig is létezett, minden tanulót le kellett jelentenünk a közúti hatóságnál. Az utóbbi időben gyakrabban ellenőriztek, és amikor megállítottak, laptop segítségével megnézték az interneten, hogy az éppen a volánnál ülő tanuló tényleg szerepel a nyilvántartásban, azaz tényleg végzi a sofőriskolát, mikor iratkozott be, mikor végezte ez az elméleti kurzusokat, hány órát vezetett már stb. Most ezt úgy módosítanák, hogy azt is elektronikusan követni lehessen, hogy mikor éppen ki és mióta ül a volánnál, illetve ki következik. Ezt a változást valaki egy irodában találhatta ki, mert lehetetlenség megvalósítani, ugyanis előfordul, hogy vagy az oktató, vagy a tanuló elkésik, lebetegedik a tanuló, vagy meghibásodik az autó és elmarad az óra, vagy valaki a megbeszélt időpont helyett csak később tud jönni, s egy másik tanuló éppen ráér és beugrik helyette, vagy egyéb változás történik. Ahhoz, hogy ezt vezetni lehessen, kellene alkalmaznom egy külön személyt a titkárnő mellett, aki online folyamatosan valós időben vezesse a változásokat” – mondta a cégvezető. Hozzátette, nemrég két alkalmazottját ellenőrizték, azokat az oktatókat és néhány tanulójuknak a dossziéját, akiknek 2013-ban a legtöbb diákjuk volt.

„Azok az oktatóknak, akiket napi nyolc órás munkaidőben alkalmazunk, egy hónapban összesen hét tanulót oktathatnak. Voltak napi két vagy négy órában alkalmazott oktatóink is, akiknek kevesebb diákjuk lehetett, ráadásul ők a törvény szerint nem túlórázhatnak” – tudtuk meg Keresztes Ernőtől, aki szerint egyelőre se az óraszám, se a sofőriskola ára nem változott.

Vinitor István oktató megerősítette, hogy érdemi változás nem várható. Elmondta, a szigorított elektronikus nyilvántartást már tavaly december elsejétől be akarta vezetni a hatóság, de per lett belőle, és még nem hirdettek ítéletet. „A munkatörvénykönyv értelmében mindenkinek, szakácsnak, fodrásznak, ácsnak, autós oktatónak havi 210 órát szabad dolgoznia, és napi két órát túlórázhat” – fogalmazott.

Valószínű, a gyakorlati oktatás ellenőrzését főként gazdasági okok miatt akarja bevezetni a hatóság, ezáltal ki akarja zárni a fiktíven beírt levezetett órákat. Sok esetben ugyanis az történt, hogy a tanuló egyszerre több kategóriában akart jogosítványt szerezni – A, B, C, D –, ami a törvény szerint azt jelenti, hogy minden kategóriában le kell vezetni az előírt óraszámot. Ehelyett azonban ez csak papíron jelent meg – a gyakorlatban például az illető miután uralta a személygépkocsit, a haszongépjárművel már csak az órák egy részét vezette le. Emiatt azonban országszerte sok oktatónak a havi mérlege azt mutatta, hogy akár 300 órát is oktatott a forgalomban.
A bukaresti sajtó szerint, amennyiben tényleg sor kerül a módosításra, akkor a sofőriskola akár 30 százalékkal is többe kerülhet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
Hirdetés