
Fotó: Boda L. Gergely
Virágvasárnap Erdély-szerte ünnepi díszbe öltöztek a református templomok, hiszen legtöbb helyen nemcsak Jézus Jeruzsálembe való bevonulására emlékeztek a hívek, hanem konfirmáció ünnepélyt is tartottak. Maros megye református templomaiban is több tíz fiatal válaszolt a Heidelbergi Káté kérdéseire, énekelte a Szent hitünkről vallást tettünk, te hallottad Jó Atyánk című éneket.
2014. április 13., 19:322014. április 13., 19:32
2014. április 13., 21:342014. április 13., 21:34
Jézus egykor bevonult Jeruzsálembe, s minden nap be akar jönni szívünkbe, egyéni, családi és közösségi életünkbe – hangzott el a virágvasárnapi ünnepi istentiszteleten Nyárádtőn.
Székely Ferenc lelkész kiemelte: tudja, hogy ma a templomot zsúfolásig megtöltő szülők, nagyszülők, rokonok és jó barátok fejében és szívében ezer és ezer gondolat, terv van, de arra kéri őket, húsz perc erejéig hallgattassák el azokat, és figyeljenek azokra a gondolatokra, amelyeket Isten igéjére ébreszt bennük. „Jézus be akar jönni életünkbe, nem elhagyni akar, hanem jelen lenni. Erről szól a virágvasárnapi történet, erről szól a felolvasott példázat, amelyben a szolgának készenlétben kell várnia hazaérkező Urát, és ezt üzeni Jézus egyik kis-ázsiai gyülekezetnek is: íme az ajtó előtt állok és zörgetek. A zörgetésbe belerezdül az ajtó. Minden meghallgatott ige, prédikáció, életünk minden örömteli vagy szomorú eseménye, amelybe belerezdül a lelkünk, a bebocsátásra váró Jézus zörgetése. A konfirmálás nem az út vége, hiszen az ifjak továbbra is a gyülekezet közösségéhez kell hogy tartozzanak, a hitnek elvetett magját a család és a gyülekezet segítségével kell növelniük. Mi elhintettük a hit magját és öntözzük, de az igazi növekedést Isten adja” – hangoztatta az igehirdető.
Egy egyszerű történettel is példázni akarta, hogy mi lesz azzal a konfirmáció által meggyújtott lánggal, parázzsal, amit az ifjak szívében meggyújtottak. A történet főhőse megunt templomba járni és elhatározta, hogy többet nem megy. Két hónap múlva a lelkész meglátogatta, és ő két széket a kandalló elé helyezve fogadta, s gondolkozott, hogy milyen kifogást találjon, hiszen azt mégsem mondhatja meg, hogy unja a prédikációkat. A lelkész egy szót sem szólt, hanem egy fadarabbal kipiszkált egy parazsat, ami egy ideig még izzott, majd eloltódott. Az ifjú megköszönte a tanítást, és így búcsúzott el: viszlát vasárnap a templomban.
Az istentiszteleten a hat konfirmáló a Heidelbergi Káté kérdéseire felelve, református énekeket énekelve tett vallás hitéről, majd részesült első alkalommal az úrvacsorában. A szűk kétórás ünnepség végén a református templom kertjében fiatalok és szüleik immár felszabadulva készítették el a közös fényképeket, s készültek a közös családi ebédre.
Keresse a marosszéki konfirmálásokról szóló képes összeállításunkat a hétfői Vásárhelyi Hírlapban!
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
szóljon hozzá!