Szent a béke Mende Gaby színművésznő és a jezsuiták között

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Száznyolcvan fokos fordulat állt be a jezsuita rend és Mende Gaby, marosvásárhelyi nyugalmazott színésznő közötti, az utóbbi hetekben teljesen elmérgesedett viszonyában.

Szucher Ervin

2013. július 01., 14:362013. július 01., 14:36

A felek egyezségre jutottak, miután a budapesti tartományi főnök utasítására a minorita templomot ügykezelő jezsuiták lehetővé tették, hogy két hónapos „szárazság” után ismét folyjon a víz az egykori kolostorépületben több mint negyven éve bérlőként lakó művésznő lakásában. Ugyanakkor tízéves szerződést kötöttek a 181 négyzetmétert foglaló idős, egyedülálló asszonnyal anélkül, hogy a házbér összegét emelnék. A csap elzárását elrendelő Pakot Géza atya, a világhálón közzétett üzenetében bocsánatot kért, és elismerte, hogy részéről nem volt ildomos több száz lejes fájdalomdíjat követelnie az érintett fiától, aki egy SMS-ben feltett retorikus kérdéssel megsértette. Cserében Mende Gaby ügyvédje visszavonta azt a pert, amit a vízszolgáltatás azonnali újraindításáért indított.

Miután két hónapig a Székely Színház egykori alapító tagja a szomszédok jóvoltából vedrekben kapta és edényekben, a kályhán melegítette a vizet, néhány napja ismét 21. századi életkörülményeknek örülhet. Amint korábban megírtuk, a minorita rend vásárhelyi vagyonát kezelő jezsuiták elzárták a zárda épületében negyven éve albérletben lakó Mende Gaby vízcsapját. Pakot Géza atya azt vetette a nyugalmazott színművésznő szemére, hogy ki sem akar költözni az egyház által bő fél évszázad után végre visszakapott ingatlanból, és tisztességes házbért sem hajlandó fizetni a háromszobás lakásért. Mivel a bérlő a rend által felajánlott kompromisszumos megoldást sem volt hajlandó elfogadni – és nem költözött az egyház egy másik, kisebb lakásába –, Pakot elzárta a vízcsapot. Az amúgy is elmérgesedett helyzet akkor fajult el végkép, amikor közbelépett a színésznő fia, az akkor éppen az Egyesült Államokban tartózkodó Tompa Gábor, aki egy SMS-ben azt találta kérdezni a paptól, hogy a vízcsap elzárása után a gázcsap megengedése következik? A neves rendező a nácik zsidóellenes intézkedéseihez hasonlította Pakot atya gesztusát. Válaszában a magát sértve érző szerzetes, a vízcsap megnyitásáért nem csak javítási költségeket és garanciapénzt, hanem egy 500 lejes fájdalomdíjat is követelt a Kolozsvári Állami Magyar Színház főrendezőjétől és igazgatójától. A pap zsarolás ízű lépését mind a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség vikáriusa, Potyó Ferenc, mind a marosvásárhelyi főesperes, Oláh Dénes elítélte, és lelkipásztorhoz méltatlan, blamás gesztusnak nevezte. Maga Pakot Géza is a Székelyhon és a Krónika hírportálokon közzétett bejegyzésében bocsánatot kért. „Szeretnék bocsánatot kérni az 500 lejes zsarolásnak nevezett fájdalomdíjkérésért. Egyetértek mind Potyó Ferenc, mind pedig Oláh Dénes elöljárókkal abban, hogy ez nem volt ildomos még éppoly fájdalmas sértések nyomán sem. Egyébként én már nem vagyok illetékes a fenti ügyben. Még egyszer bocsánat. Pakot Géza SJ” – írta az érintett.

A történtek után a jezsuita rend budapesti tartományfőnöke, Forrai Tamás Gergely Szőcs Lászlót bízta meg az ügy mielőbbi megoldásával. A lelkipásztor érdeklődésünkre elmondta, a rend lemondott a művésznő kilakoltatásáról és tízéves bérleti szerződést kötött. Ugyanakkor az addig nevetségesen alacsonynak nevezett havi 250 lejes házbért sem emelték meg. Kihívták az Aquaserv vízszolgáltató vállalat szakembereit, akik kijavították a meghibásodást és megengedték a csapot. „A művésznőnél ismét van víz, én meg örülök, hogy sikerült rendezni a helyzetet” – nyilatkozta Szőcs atya.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről

A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
Hirdetés