Székelykapu az összetartozás jegyében

Bár a tervezettnél később, de még idén székelykaput állítanak, hogy utaljanak az erdélyiekkel való testvériségre – árulta el portálunknak a magyarországi Géderlaka polgármestere, aki maga is részt vett a jobbágytelki néptánctáborban.

Gligor Róbert László

2014. július 22., 13:212014. július 22., 13:21

2014. július 22., 13:212014. július 22., 13:21

A Paks közeli Géderlaka és Jobbágytelke tavaly kötött testvér-települési szerződést, azóta a nyárádmenti közösség küldöttsége járt az anyaországiaknál, s a Duna mentiek is többször megfordultak itt, hiszen barátságuk, összetartozásuk jeléül székelykaput szeretnének állítani, és ehhez kerestek megfelelő mestert, akit Székelypálfalván találtak meg Vajda József személyében.

A távolság nem engedi meg, hogy túl gyakran látogassák egymást, de jó szívvel jönnek ide, és szívesen visszavárják az itteni embereket – vallotta be Katona György géderlaki polgármester, aki nem titkolta: már amikor az önkormányzatban felvetődött egy testvér-települési kapcsolat kialakításának gondolata, „nem nyugat felé, a pompára, felemelkedésre” vágytak, hanem kelet, Erdély felé irányultak, hogy régi magyarlakta területekkel alakítsanak ki kapcsolatot, és reménykednek abban, hogy ismét együtt lehetnek, és semmiféle határ nem választhatja el ezeket a közösségeket.

A géderlakiak 34 tagú küldöttsége csütörtökön érkezett Jobbágytelkére, és bár nem tudtak egész hetes pihenőt tartani, jól érezték magukat, szép élményekkel gazdagodtak, kirándulásokat is tettek a Székelyföldön. A testvér-települési egyezmény szentesítésekor az önkormányzat és a nyugdíjasok képviselete már járt itt, most a faluban működő tánccsoport egyike érkezett, pénteken fel is lépett a jobbágytelki néptánctáborban. A polgármester hozzátette: szeretnének minél több géderlakit eljuttatni ide, hogy megismerjék Erdélyt.

Székelyhodos község polgármestere, Barabási Ottó is örömét fejezte ki, amiért a tánccsoport eljutott Jobbágytelkére, hisz már tavaly óta készültek és versengtek az ottani együttesek, hogy idén eljöhessenek, és remélik, hogy a következő tánctáborra a másik, vagy épp mindkét tánccsoport eljöhet majd. A pénteki fellépést követően kiderült: az ittenieknek tetszik az anyaországi település kultúrája, az ottani hagyományok. Ahogy a jobbágytelki népviselet egyedi a Nyárádmentén, úgy a géderlaki női viselet is egyedi forma- és motívumkincset hordoz környékükön. Barabási Ottó azt is elismerte: van, mit tanulniuk a géderlakiaktól a falvak kinézetét illetően, ugyanis a testvérközség 2004 óta többször kapta meg Európa legvirágosabb települése címet.

Ami a székelykaput illeti, megtudtuk: augusztus elején szerették volna felállítani Géderlakon, a helyszínt biztosító teret bővítették, szépítették, de objektív okok miatt az alkotás csak szeptember vége felé kerülhet ki Magyarországra. Ennek ellenére meg fogják keresni az ünnepélyes alkalmat annak felavatására – ígérte meg Katona György.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
Hirdetés