Székelyföldi vadásztalálkozó

Két éve született az ötlet, hogy évente találkozzanak a három székely megye vadászai. Idén a Szováta melletti Iszujkában a harmadik fesztivált szervezték meg, és mint elhangzott: a mérce igen magasra van helyezve.

Gligor Róbert László

2013. november 10., 21:332013. november 10., 21:33

2013. december 05., 15:132013. december 05., 15:13

Igényes és gazdag felhozatal várta a Székelyföld minden sarkából érkező vadászokat, meghívottakat, de a Sóvidékről és Bekecsaljáról kilátogató érdeklődőket is. A Marosszéki Közbirtokosság székhelyén rengeteg kiállítás is várta a találkozóra sereglőket. Hatalmas sátorban és egy teremben rengeteg trófeát állítottak ki: a szarvasagancsok közül egy-egy székelyvarsági és erdőszentgyörgyi vadász büszkélkedhetett 11 kilogramm fölöttivel, míg a legnagyobb medvebőröket egy-egy székelyberei és iszujkai vadász hozta. Volt farkas, vaddisznó, hiúz, vadmacska, borz, nyest, számtalan agancs és agyar, köztük ezüst- és aranyérmes trófeák is. De a látogatókat fegyverkiállítás is várta, ahol 17. századi flintát és 19. század eleji puskát is látni lehetett, voltak vadászkések, távcsövek, vadász ékszerek, szobrok, festmények, és természetesen ruházati darabokat is vásárolni lehetett: kalap 180, ing 97, nadrág 250, táska 75, puskatok 190 lejbe került.

A vad tisztelete

Dél felé közeledett, amikor az abonyi kürtegyüttes megfújta a gyülekezőt és megkezdődött a rituálé. Az ősmarosszéki közbirtokosság, a berei Kis-Nyárád, a kibédi Crisius, a szovátai Medve vadászegyesületek és a makfalvi magánerdészet zászlait vonultatták fel, majd hat férfi vitt egy, múlt héten a közelben lőtt szarvast a színpad elé, megadva a rituális tiszteletet, majd a magyar vadász himnusza is felcsendült – a vad elejtése, halála nemcsak diadal, hanem gyász is.

Megnyitó beszédében Péter Ferenc szovátai polgármester, házigazda Marosszéki Közbirtokosság elnöke elmondta, azzal, hogy idén is megszervezték a székelyföldi vadászok találkozóját és kiállítását, újra hagyományt akarnak teremteni a vadászok találkozásának. A vadászat évezredes kultúránk része, és bűn lenne ezt nem folytatni, és nem becsülni.

Ezután a szovátai Intermezzo kórus és az abonyi kürtösök közreműködésével misét mutattak be a vadászok védőszentje, Dütich püspöke, Szent Hubertus tiszteletére. Csíki Dénes kanonok beszédében hangsúlyozta: a szent arra tanított, hogy változtassunk életmódunkon. A vad Isten ajándéka, és úgy kell vele bánni, hogy a következő nemzedéknek is maradjon.

Elismerések sora

A rendezvény fővédnöke, Kelemen Atilla képviselő azokról emlékezett meg, akik a vadásztársadalom kiemelkedői voltak az elmúlt évszázadban Maros megyében, ugyanis a vadásztalálkozóknak és kiállításoknak már az 1920-as évektől hagyománya volt 1956-ig. A marosvásárhelyi Gyulai Istvánt, Ozsvát Atillát és Grossmann Brunót említette, valamint a szovátai Boros Jenőt. Ezt követően Kovászna megye tanácsának elnöke, Tamás Sándor bejelentette: a jövő évi rendezvényt ők szervezik. Az ünneplőket Semjén Zsolt és Csányi Sándor nevében is köszöntötte Benedek Fülöp, az Országos Magyar Védegylet elnökségi tagja, a Jász-Nagykun Megyei Vadászati Társulat elnöke.

Hajnalig állt a bál

A délután folyamán a színpadon a Maros Művészegyüttes, a Mezőhavas néptánccsoport és az abonyi kürtösök szórakoztatták a közönséget, de volt lövészet sonkára, repülő korongra, és vadászkutyákat is bemutattak, értékeltek. A szombati rendezvényt este pazar vadászbál zárta, de az érdeklődőket vasárnap is várták kiállításokkal és programokkal a vadászok és a szovátai szervezők.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
2026. augusztus 28., péntek

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben

Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben
Hirdetés