Száznegyven éves a dicsőszentmártoni magyar oktatás

Emléktábla-avatással kezdődik Dicsőszentmártonban szombaton az az ünnepségsorozat, amelyet a városban 140 évvel ezelőtt elindított magyar oktatás évfordulójának szentelnek.

Bakó Zoltán

2013. november 12., 13:362013. november 12., 13:36

2013. november 12., 22:122013. november 12., 22:12

Délelőtt 10 órakor emléktáblát avatnak az egykori unitárius iskola udvarán. „Az iskola 1873-as alapításakor az unitárius egyház adományozott telket a tanintézet részére, azon épült fel az iskola, amelynek épületét a történelem folyamán lebontották, s helyébe építették a mai Traian iskolát. Ezért is kerül sor a megemlékezésre és a táblaavatásra az unitárius templom udvarán levő régi unitárius iskolában” – mondta el Fodor Sándor József a jelenlegi Traian iskola aligazgatója.

Az emléktábla-avatáson a Dicsőszentmártoni Traian Általános Iskola aligazgatója, Fodor S. József tart ünnepi beszédet, majd Gagyi Zoltán történelemtanár mondja el, hogy miként alakult a történelem folyamán az oktatás helyzete a Kis-Küküllő partján fekvő Árpád-kori településen, amelynek első említéséről már az 1278-as évből oklevél tudósított.

Az emléktábla leleplezését követően a meghívott vendégek – Winkler Gyula EP-képviselő, Murvai László, az Oktatásügyi Minisztérium tanácsadója, Brassai Zsombor, Maros megyei RMDSZ elnök és Erdei Gyula, a Hajdúszoboszlói Thököly Imre Általános Iskola igazgatója – tartanak köszöntő beszédeket.

Az ünnepség az egykori unitárius iskola nagytermében szimpóziummal folytatódik, amelynek témája a magyar tannyelvű oktatás jelenlegi helyzete a szórványban.

Délután 5 órakor a Dicsőszentmártoni Mihai Eminescu Művelődési Házban ünnepi műsor lesz, amelynek során köszöntő beszédek, megemlékezések hangzanak el a 140 évvel ezelőtt alapított magyar tannyelvű iskolával kapcsolatban. Az ünnepi hangulat fokozásához hozzájárul a Dicsőszentmártoni Andrei Bârseanu Középiskola tanulóinak, a városi óvodák kisgyerekeinek, valamint a helyi Kökényes Néptáncegyüttes által bemutatott műsor. ú

A megemlékezés szervezői: az Alsó Kis-Küküllőmenti Magyar Ifjúság Szövetsége, a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség dicsőszentmártoni kerülete, a támogatásról a három dicsőszentmártoni magyar történelmi egyház és a Communitas Alapítvány gondoskodik.

A nap magyar bállal zárul a Három Fenyő étteremben este 7 órától.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
2026. augusztus 28., péntek

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben

Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben
Hirdetés