
Fotó: Boda L. Gergely
Az Országos Lakásügynökséggel (ANL) építtetne kormánypénzekből háromszáz panellakást Marosvásárhelyen a városháza. A Raktár utcába tervezett beruházás igencsak sürgős a hivatalnak, hiszen az megépülő háromszáz lakásból kettőszázat a katonaságnak kell átadnia.
2012. augusztus 21., 17:262012. augusztus 21., 17:26
2012. augusztus 21., 17:542012. augusztus 21., 17:54
A 2010-ben kötött szerződés értelmében a Maros híd melletti kaszárnyát és a hozzá tartozó 6,5 hektárnyi területet a városnak csak azzal a feltétellel adták át, hogy cserébe, 2013-ig lakásokat biztosít a katonaságnak. Amennyiben jövő év végéig a szóban forgó, még csak tervként szereplő épületek nem készülnek el, a várostól visszaveszik az ingatlanokat.
A Raktár utcai városrendezési tervet, amelyben a háromszáz tömbházlakás építése is szerepel, múlt héten mutatták be a városháza nagytermében. A terv elkészítője elmondta, a jelenlegi elképzelés szerint háromszintes paneleket fognak készíteni és mindenikben 20 lakrész lesz. Azért döntöttek a háromszintes épület mellett, mert ezekben nem kötelező felvonót építeni és ez jelentősen csökkenti a kiadásokat. A városrendezési tervet az augusztus végi tanácsülésen vitatják meg az önkormányzati képviselők, majd ha rábólintanak, elküldik az Országos Lakásügynökséghez. Amennyiben bekerül a kormányalapokból támogatható tervek közé, jövőben elkezdődhet a kivitelezése.
A tervek szerint háromszáz lakrészt készítenek majd, ebből kétszáz a katonaságé lesz, százzal pedig a városháza rendelkezhet. A marosvásárhelyi városházának igencsak nagy szüksége van szociális, illetve fiataloknak szánt lakrészekre. Elsősorban azért, mert idén már kétszer kudarcba fulladt a lakásvásárlási kísérlete, hiszen bár 180 lakrészt szeretett volna vásárolni, nem volt miből választania. Ugyanakkor fiataloknak szánt ANL lakásokat több éve nem építettek.
Megújíthatják kérvényeiket
A marosvásárhelyi fiatalok, akik ANL-s lakást szeretnének bérelni szeptember 15. és október 15. között nyújthatják be, illetve újíthatják meg kérvényeiket. Tavaly 181 új kérés érkezett be a meglevő 421 dosszié mellé. Fontos, hogy a kérvényt minden évben meg kell újítani, akkor is, ha nem változtak az igénylő személyi adatai.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
szóljon hozzá!