
Fotó: Boda L. Gergely
„Az ötven kilométeres táv megtétele ma már nem jelent komolyabb nehézséget” – mondja a mosolygós gyermekgyógyász a szovátai kórházban, miközben a görcsös panaszokkal hozott csecsemőt vizsgálja. Sajnos ma már kevés orvos vélekedik így. A legtöbben az ingázási költségekre, az alacsony bérekre, a nem megfelelő felszerelésre hivatkozva inkább külföldön keresnek munkát, míg a vidéki kórházakban szakemberhiánnyal küszködnek. Megerősítették ezt a szovátai és az erdőszentgyörgyi kórházban is.
2014. május 08., 19:242014. május 08., 19:24
2014. május 08., 19:312014. május 08., 19:31
„Fehérköpenyes” állásbörzét szinte havonta szerveznek Marosvásárhelyen is, külföldre csalogatva a friss végzősöket, rezidenseket – és nem csak. Közben itthon egyre súlyosabb a szakemberhiány, amit a statisztikai adatok is alátámasztanak: 2008 és 2013 között 14 ezer orvos és asszisztens kért bizonylatot, hogy külföldön vállalhasson munkát.
Erdőszentgyörgyön radiológusra lenne szükség
Lucian Drăgan, az erdőszentgyörgyi kórház menedzsere elmondta: az intézménynek nagy szüksége lenne egy radiológusra, de nem tudni, mikor lesz. Nemsokára felvesznek egy belgyógyászt, ugyanis az Egészségügyi Minisztérium jóváhagyta a kórház átszervezését, ami a belgyógyászati osztály bővítését, illetve a nőgyógyászati részleg megszüntetését jelenti. „Jövő héten hirdetjük meg a versenyvizsgát a belgyógyászi állás betöltésére. Sajnos az orvosok nagyon nehezen választják Erdőszentgyörgyöt, egyrészt, mert ingázniuk kell, másrészt azért, mert a fizetések elég kicsik” – fogalmazott Drăgan, aki azt is elmondta: amennyiben lesz rá pénz, jövőre két új osztály létrehozását tervezik. Az intézmény bővítését a régió igényeihez alakítják, ezért a közeljövőben egy fizikoterápia-reumatológia és egy palliatív osztály létrehozásában gondolkodnak. Előbbire azért van szükség, mert a környéken sok a fizikoterápiás kezelésre szoruló beteg, a palliatív részlegre pedig azért, mert sok olyan utolsó stádiumban lévő beteg van, aki szakápolásra szorul.
Nyárádszereda: tanulmány van, pénzre van szükség
A nyárádszeredai kórház jelenleg a Szováta-Nyárád Kórházhoz tartozik, és belgyógyászati, illetve gyermekgyógyászati osztálya van, ez utóbbi csak járóbeteg-ellátó rendszerben működik. Valamikor harmincágyas kórháza volt Szeredának, ma már csak nyolcágyas a belgyógyászat, ahol Kun Bálint Emese szakorvos fogadja a pácienseket. Szerdán vannak a legtöbben, hiszen akkor vásár van, s ha már kimozdultak otthonról, s a környező településekről bejöttek a városba, akkor megkérdezik a szakorvostól, hogy vajon miért fáj „minden porcikájuk”. Tóth Sándor polgármester sóhajtva emlegeti, hogy valamikor harminc férőágyas kórháza volt Szeredának, reméli, hogy egyszer majd sikerül újra önálló egészségügyi intézménnyé válnia. „A jelenlegi kórházban nincs hely újabb, a város és környéke lakossága igényeit figyelembe vevő részlegek létrehozására. Van egy tanulmányunk az épület bővítéséről, reméljük, valamikor pénzt is tudunk szerezni a megvalósítására” – mondja a polgármester.
Számítanak a rezidensekre
A 12 ezer lakosú Szovátán és a környékén élőket, valamint az egyre nagyobb számban érkező turistákat is a városházával szemben levő kiskórházban látják el. A szépen felújított épületben Tar Irma igazgatónővel beszélgettünk, aki gondolkozás nélkül mondja, leginkább egy labororvosra lenne szükségük, és reménykednek, hogy hamarosan megoldódik ez a probléma. Ugyanis a kórháznak két rezidens orvossal (labor és röntgen) van szerződése, s miután ők befejezik a szakképesítést, kötelesek lesznek legalább öt évig Szovátán dolgozni.
„Sajnos volt rá eset, hogy egy egészségügyi intézmény öt évig fizette a rezidens orvos fizetését, hogy egy egyetemi központban szerezhessen szakképesítést, majd mégis külföldre ment, ott értékesítette tudását. Reméljük, hogy a mi orvosaink betartják a szerződésben vállaltakat. Jelenleg egy laborasszisztensünk van, aki pár vizsgálatot el tud végezni, de ha lesz majd orvosunk, akkor az egészségbiztosítási pénztárral sokkal több vizsgálat elvégzésére tudunk szerződést kötni” – tudtuk meg Tar Irmától.
Hetente legalább egyszer rendelnek
Szovátán a szakemberhiányt úgy próbálják megoldani, hogy rendelőt biztosítanak az ingázó szakorvosoknak, így nőgyógyász, szemész és pszichiáter is rendel hetente legalább egyszer, s amennyiben szerződésük van az egészségbiztosítási pénztárral, díjmentesen fogadják a háziorvosi küldőpapírral rendelkező betegeket. Az intézmény igazgatója szerint a Marosvásárhelyen vagy Székelyudvarhelyen élő orvosok számára nem túl vonzó a szovátai egészségügyi intézmény, ugyanis ingázniuk kell, s az utazási költségeket nem tudja visszafizetni a kórház. „Úgy érzem, nagyjából sikerült megoldani a szakemberhiányt, s a szovátaiak és környékbeliek helyben is sok vizsgálatot el tudnak végeztetni, ritkábban kell Marosvásárhelyre utazniuk” – mondta Tar Irma, aki elárulta: még idén szeretnék megnyitni a 12 ágyas gyermekgyógyászati részleget, amelyet részben – a polgármesteri hivatal hathatós támogatásának és a hollandoknak köszönhetően – már fel is szereltek, de még mindig jelentősebb összegre van szükségük, hogy működőképes lehessen.
Gyermekgyógyászati részleget szeretnének
A gyermekgyógyászati járóbeteg-rendelőben találkozunk a mosolygós Csepán Enikő doktornővel, aki épp egy görcsös panaszokkal hozott csecsemőt vizsgál. Mint elmondta, múlt év december elsejétől rendel a kórházban, s nagy örömére szolgál gyermekeket gyógyítani. „Ma már nem jelent különösebb nehézséget az ingázás Marosvásárhelyről, ez is hozzátartozik a szakmához. A háziorvosok küldik a csecsemőket, gyermekeket, akiknek leginkább légzési, emésztési gondjaik vannak, lázasak. Jó lenne, ha megnyílna a gyermekgyógyászati részleg, ugyanis akkor megfigyelés alatt lehetne tartani pár napig a kis pácienseket” – mondja a doktornő.
A tüdőgyógyászati részlegen idős és fiatal helybéli és székelyudvarhelyi páciensek beszélgetnek, szundítanak. Blénessy László arra kér, írjuk meg, hogy Szovátán sokkal jobb körülmények vannak, mint Marosvásárhelyen a tüdőklinikán, s büszke arra, hogy szülővárosában kezeltetheti magát.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
szóljon hozzá!