Két új képzést akkreditáltatott a marosvásárhelyi volt Népi Egyetem, amelyek elvégzőinek munkahelyet is kínálnak. Továbbá idén is megszervezik a tavalyi sikeres rendezvényeiket.
2014. július 03., 16:142014. július 03., 16:14
2014. július 03., 17:092014. július 03., 17:09
Amolyan féléves mérleget vont a marosvásárhelyi volt Népi Egyetem, jelenlegi nevén Marosvásárhelyi Kulturális és Tudományegyetem vezetősége. Csütörtöki sajtótájékoztatóján Csegzi Sándor igazgató elmondta, a középiskolát végzettek körében is végeztek felmérést szakképzésre vonatkozóan. „Kiderült, hogy a szülők és a diákok 51 százaléka az iskolából informálódik a továbbtanulást illetően, 15 százalékra tehető azoknak a fiataloknak a száma, akik szakmát tanulnának, a legtöbben pedig valamilyen elektronikus és mechanikai képzésben részesülnének, több mint 20 százalék” – mondta az igazgató. Hozzátette, a munkaügyi és az oktatási minisztériumokkal sikerült akkreditáltatniuk két szakot: az Automatizálási technikus, illetve A számítógép-vezérlésű szerszámgépkezelő hagyományos forgácsolásos megmunkálás elnevezésűt.
„Négy céggel egyeztettünk, közülük kettővel szerződést is kötöttünk már, és további kettővel a jövő héten tárgyalunk arról, hogy átvállalják a gyakorlati képzés költségeit. Mi tartjuk az elméleti oktatást, így a résztvevőknek nem kell fizetniük, viszont szerződésben vállalniuk kell, hogy három-öt évet az őket kiképző cégnél fognak dolgozni. Ha ezt megszegik, akkor vissza kell téríteniük a képzés költségeit, de ennek az összegét még nem ismerjük. A szakok 1080 órából állnak, ezek egyharmada elméleti, kétharmada pedig gyakorlati. Tizenkét személy lesz egy csoportban, de a létszám nincs korlátozva. Szerintem ez egy nagyon jó ajánlat a 18 év felettieknek, mert versenyképes szakmát tanulhatnak, ráadásul ingyen, és még munkahelyre is nagy az esélyük. A terv szerint a képzést szeptember elsejétől indítjuk, de ha nagy lesz az igény rá, akkor akár hamarabb is” – ismertette Csegzi Sándor. Beiratkozni és érdeklődni az intézmény székhelyén (N. Grigorescu/Báthori utca 17–19. szám), vagy a 0365-882850-ás, a 0265-251118-as telefonszámokon, illetve a contact@ucstgm.ro e-mail címen lehet.
Az igazgató a további programokról is tájékoztatott: augusztus 12–20. között építészeti workshopot szerveznek, amelyen a lakó és a lakás közötti interaktivitást előtérbe helyező jelenlegi trendekkel ismerkedhetnek meg a szakemberek; szeptemberben ismét felengednek egy tudományos kutatóballont; október 24–26. között a fenntartható fejlődési konferenciát (amelynek tavaly az energia, idén pedig a mobilitás lesz a témája); november 21–23. között pedig a robotika-vásárt szervezik meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
szóljon hozzá!