Több tűzesethez is ki kellett szálljanak a napokban a maros megyei tűzoltó-egységek.
2014. július 18., 13:252014. július 18., 13:25
2014. július 18., 13:252014. július 18., 13:25
Szászrégenben az Abafájai városrészben a száraz növényzet gyúlt meg kedden, amely háromszáz négyzetméteren leégett. A helyi tűzoltó-alakulat egy szerkocsival vonult ki a helyszínre, s eloltotta a terjedőben levő tüzet. Segesváron ugyanaznap a Postarétről jeleztek tüzet. Mint kiderült, egy raktározó helyiség kapott lángra, amit aztán a helybéli tűzoltók oltottak el.
Vámosgálfalván lángra lobbant a Fő utcában levő takarmánytároló hétfőn délután. A helyszínre a dicsőszentmártoni katonai tűzoltó-alakulat vonult ki két esetkocsival és egy rohammentővel. Szerencsére személyi sérülés nem történt, de a tűzben – amely nyílt láng használata miatt keletkezett – leégett a szénacsűr, egy istállóépület 90 négyzetmétere, elégett 2,5 tonna széna, a tűz pedig átterjedt a szomszédos portára is, ahol ugyancsak kár keletkezett. Ott egy fészer 40 négyzetmétere vált a lángok martalékává. Ugyancsak aznap Segesvárról érkezett a riasztás, a Horea utcából, ahol a száraz növényzet kapott lángra. Ott is nyílt láng használata okozta a növényzet meggyulladását.
Tarlótüzekre figyelmeztetnek
A vészhelyzeti felügyelőség tűzoltói felhívják a falvak lakosságának figyelmét az ebben az időszakban betartandó tűzvédelmi szabályokra.
Tarlót égetni még engedéllyel is csak nappal szabad, és akkor is állandó felügyelet mellett. A tűz leégése után el kell oltani a tűzfészkeket, nem szabad földdel letakarni. Az égetés egész ideje alatt készenlétben kell hogy álljanak a tűzoltó eszközök és anyagok. A tarlóégetésre engedélyt a polgármester, az önkéntes tűzoltó-alakulat vezetője vagy az általuk kijelölt személy adhat. Tűzgyújtáskor figyelni kell arra, hogy a tűz ne érintsen vasútvonalat, villamos- és gázvezetéket. Erdős részek közelében védőbarázdával kell megelőzni a tűz átterjedését az erdőre. Épületektől 50, takarmányraktáraktól 100, erdőszélektől 200 méternél kisebb távolságra tilos a tűzgyújtás.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!