Brassai Zsombor a Maros megyei RMDSZ elnöke

Az RMDSZ Maros megyei szervezetének csütörtökön estébe nyúló tisztújító küldöttgyűlésén 215-en jelentek meg – a 258-ból –, és 206 mellette és 9 ellene szavazattal Brassai Zsombort választották elnöknek.

Gáspár Botond

2013. március 21., 19:272013. március 21., 19:27

2013. március 21., 19:442013. március 21., 19:44


A megye 18 RMDSZ-kerülete közül 16-ban Brassai Zsombort (a fotón jobbra) jelölték, két kerület küldöttgyűlése nem állított jelöltet, így az eddigi ügyvezető alelnök egyetlen jelöltként pályázott.

A megyei RMDSZ éléről leköszönő Kelemen Atilla (a fotón középen) az elmúlt húsz év tevékenységét vázolta. „Az RMDSZ léte nem csak pénz kérdése, hanem politikai-eszmei kérdés, az erdélyi magyarság eszmei létkérdése” – ismertette. Az RMDSZ Területi Képviselők Tanácsának elnökeként Borbély László bejelentette, hogy a Maros megyei RMDSZ-ben ő sem vállal több tisztséget. A szövetség elnöke, Kelemen Hunor (a fotón balra) a közösségépítés fontosságát emelte ki beszédében, a volt elnök, Markó Béla pedig leszögezte: „Nem vagyunk válaszúton, mint ahogy azt a március 10-ei tüntetés szervezői el akarják velünk hitetni, hanem folytatni kell azt, amit mi eddig is tettünk”.

Brassai Zsombor úgy fogalmazott, elnökké választásával a Kelemen Atilla mellett tizenkét évvel ezelőtt elkezdett „történet folytatódik, de új fejezet kezdődik”, célként pedig a 2016-os helyhatósági választásokat jelölte meg, ameddig a szervezettségre, az építkezésre kell helyezni a hangsúlyt. „Az elmúlt két és fél hónapban a megyében 218 helyi szervezetben volt tisztújítás, 72 önkormányzati egyeztető tanácsot hívtunk össze, a 18 kerületi küldöttgyűlésen mintegy 1200-an vettek részt és 16 esetben engem jelöltek megyei elnöknek. Én azt folytatnám, amit Kelemen Atával eddig is tettünk, mert mit is kellene másképp csinálni? A szervezettségben van az igazi erő, és úgy kell viselkednünk, mintha már holnap kampány kezdődne” – fogalmazott az RMDSZ Maros megyei szervezetének új elnöke, Brassai Zsombor.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről

A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
Hirdetés