Viszonylag kevés cég kínált munkahelyeket a marosvásárhelyi Grand Hotel konferenciatermében megszervezett állásbörzén, az érdeklődők viszont már a délelőtti óráktól elözönlötték a standokat.
2013. március 18., 15:252013. március 18., 15:25
2013. március 18., 15:272013. március 18., 15:27
Mintegy tíz cég kínált munkahelyeket a hétfőn 10 és 16 óra között megszervezett állásbörzén, a kevés lehetőség iránt azonban nagy volt az érdeklődés. Ottjártunkkor főleg csoportosan érkező fiatalokkal találkoztunk, de az egyik informatikai cég képviselője elmondta, szülők és nagyszülők is érkeztek, akik gyerekeiknek és unokáiknak kerestek munkahelyet.
„Meglepődtünk, hogy ilyen sokan érdeklődtek. Az idősebbek szórólapot gyűjtöttek és olyan is volt, aki gyermeke elkészített önéletrajzával érkezett” – mondta a cég képviselője.
A kínálati paletta széles volt: építkezéshez és bútoriparba, szoftverfejlesztő és informatikus, designer, műszerész, matricázó, különböző mérnök, raktáros, eladási ügynök, könyvelő, ügyintéző, sofőr, kémikus, gyógyszerész stb. A legtöbb állást Marosvásárhelyen és Maros megyében kínálták, de akadtak kolozsvári, jászvásári és bukaresti lehetőségek is. A megyei munkaerő-elhelyező ügynökség a munkanélküliek számára átképzési lehetőségeket ajánlott.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!