Siket emberek az egészségügyi rendszerben

A siket világ egészségi állapota címmel rendeztek konferenciát a hétvégén Marosvásárhelyen. Bár különleges helyzet, ha jelbeszéd is bekerül a kommunikációs folyamatban, a konferencia tanulsága, hogy a siketek mindössze egyenrangúak szeretnének lenni.

Vass Gyopár

2014. május 18., 20:322014. május 18., 20:32

2014. május 18., 21:582014. május 18., 21:58

Képzeljünk el egy olyan kommunikációs szituációt, ahol a magyar édesanya a gyerekkorában megsiketült kislányáról mesél, az elhangzottakat egy jeltolmács a közönséggel szemben ülő Klaus Patzaknak, a Felső-ausztriai Siketek Szövetsége elnökének fordítja, egy másik jeltolmács a közönség körében lévő siketeknek jeleli az elhangzó beszédet, és egy harmadik tolmács románra és angolra fordítja az édesanya vallomását – ugye bonyolultnak tűnik? A siket világ egészségi állapota című konferencián így kommunikálni természetes volt, mint ahogy a mindennapokban is annak kellene lennie.

Hallónak furcsa érzés siket közösséggel találkozni, viszonyulási nehézségek adódnak, de a végtelen csendet magukban hordozó, olykor fura hangokat kiadó személyek kedvességükkel és jókedvükkel hamar meggyőzik az embert, nem sajnálni kell őket, hanem halló embertársainkhoz hasonlóan, egyenrangú személyekként kezelni.

Nehéz az orvossal kommunikálni

Johannes Fellinger neurológus főorvos, pszichiáter, az ausztriai Barmehrzihge Brüder Kórház szakembere kifejtette: az, ami a konferencián történik, teljes mértékben összhangban van a modern orvoslás tendenciáival, ahol nem az orvos a főszereplő, hanem a páciensek és a társszakmák képviselőinek jelenlétében hangzanak el orvosi témájú előadások, kerülnek megvitatásra problémák és születnek döntések. A konferencián a siketek egészségügyi rendszerben való boldogulásának legfőbb nehézségeit járták körül.

Az „eljelelt” panaszok a következő gondokra mutattak rá: az orvosok gyakran nem néznek a szájról olvasó páciensekre vagy ha igen, túl gyorsan beszélnek, a siketek sokszor nem értik meg a diagnózist, mert az orvos nem szán elég időt arra, hogy azt alaposan elmagyarázza. Pedig amint azt az ausztriai szakember hangsúlyozta, az orvos-beteg kommunikáció siket páciens esetén tervezettnek kell lennie: el kell magyarázni, hogy mi fog történni, és a beavatkozás után pedig fontos még egyszer elmagyarázni, hogy mi történt. Ez időigényes munka, kutatások is bizonyítják, hogy egy siket embernek négyszer annyi időre van szüksége az orvosnál, mint halló társaiknak. A legideálisabb az lenne, ha a szakembergárda is tudna jelnyelven értekezni a betegekkel, természetesen ez nem várható el minden egyes orvostól és asszisztenstől. A jeltolmácsok munkája is rendkívül hasznos lenne az egészségügyi rendszerben, de minden esetben az a legfontosabb, hogy a beteg azt érezze, az orvos vele beszél, ezért például egy jeltolmácsnak mindig a doktor háta mögött kell állnia.

Jelelni tanítanának

A konferencián felszólalt Váczy Ida rezidens háziorvos is, akit a vásárhelyi siketek jelelni tanítanak, Alice Lukacs-Juncu audiológus, Varga Zsigmond, az Irgalmas Szamaritánus Mentőszolgálat elnöke, aki bemutatta a mobiltelefonokra letölthető segélykérő applikációt, amelyet előre megírt segélykérő üzeneteinek köszönhetően a siketek is használhatnak. Mihail Grecu, a Romániai Siketek Országos Egyesületének elnöke felszólalása, miszerint a süket emberek mások, de mégis a hallókkal egyenlők, arról győzött meg, hogy érdemes megismerni ezt a zárt, nagyrészt egymás között házasodó közösséget, ha pedig valaki meg szeretne tanulni jelelni, annak a vásárhelyi siketek felajánlották, hogy szívesen megtanítják.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön

Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon

Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.

Kigyulladt egy melléképület Füleházán
Kigyulladt egy melléképület Füleházán
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés