Sikeresen pályázott a székesi gazdálkodó

A székesi Orbán Lehel gazdálkodó a közelmúltban 32 ezer eurós LEADER-támogatást nyert meglévő gazdasága fejlesztésére. A fiatalember a napokban vásárolt egy új traktort, amely jelentősen megkönnyíti földterületeinek megművelését. A megmaradt összeget munkagépek, újabb földterületek megvásárlására fordítja.

Berekméri Edmond

2014. szeptember 18., 14:582014. szeptember 18., 14:58

Orbán Lehel Marosvásárhelyen született, korábban Marosszentgyörgyön lakott és 10 éven át, évi 3-4 hónapot dolgozott Németországban. A fiatalembernek, valamint gyermekpszichológus feleségének megtetszett a székesi táj szépsége, s 2009-ben eladták a szentgyörgyi házat, az árából építettek egy másikat a Tófalvi-patak völgyében fekvő kis faluban. A kapott pénzből egy vállalkozás beindítására is futotta: 16 ár területen horgásztavat létesítettek. A haltelepítéssel egy időben Lehel állatokat vásárolt, s elkezdett gazdálkodni. Később úgy döntött, hogy a vállalkozást egy időre abbahagyja, hogy több időt szentelhessen a mezőgazdaságra.

Már megvásárolta az új traktort

„Örömmel értesültem a Maros menti LEADER Egyesület megalakulásáról, s kezdettől fogva figyelemmel kísértem a pályázati lehetőségeket. A fiatal gazdáknak önerőből nagyon nehéz fejleszteni a meglévő gazdaságot, ezért nagyon fontosnak tartom a pályázati lehetőségeket. A pályázati rendszer bonyolultnak tűnik, de aki komolyan veszi a követelményeket és tudja, hogy mit akar, annak nincs lehetetlen és legyőzhetetlen akadály. Persze a pályázás nem úgy történik, hogy a hátsó ajtón bemegyek és kihozom a traktort vagy a kombájnt. A támogatás megítélésénél a bizonyítékok, papírok tömegét kérik. A mezőgazdasági pályázatoknál legtöbben ott  buknak el, hogy csak kézzel írott vásárlási szerződés mutatnak fel, nincs birtoklevelük” – fejtette ki Orbán Lehel.

A gazdálkodó decemberben adta le a pályázati iratcsomót, április végén értesítették, hogy kiszállnak Székesre ellenőrizni a gazdaságát. Lehel júniusban tudta meg, hogy pályázata nyertes, amikor szerződést írt alá, amelyben többek között elkötelezte magát, hogy a következő öt évben fejleszteni fogja gazdaságát. Az új traktor 17 ezer euróba került, a fennmaradt összegből további mezőgazdasági gépek és földterületek megvásárlását tervezi.

 Hit, kitartás, türelem

A nyertes LEADER-pályázatnál nincs önrész, de pályázati feltétel volt, hogy a gazdának egy jól működő gazdasága legyen, amit pontoztak. Egyéves régiséggel rendelkező fiatal mezőgazdászok jöhettek csak számításba. A székesi gazdálkodónak a szükséges pontszámot a hat fejőstehénnek, a két fiatal tinónak és három borjúnak, valamint a bérelt földterületeknek köszönhetően sikerült elérni. Orbán elmondta, szeptember elején Mikházán járt, ahol az RMGE felkérésének eleget téve beszélt a pályázatírás részleteiről, illetve jövőbeni terveiről.

„Részletesen kifejtettem, hogy a melyek a pályázási feltételek, kihangsúlyozva azt is, hogy hová fordulhatunk segítségért. Ha valamit nem értünk, ha valamiben nem vagyunk biztosak az illetékesektől (APDR) kérjünk segítséget. A pályázat összeállításánál pedig fontos, hogy csak azt írjuk be a tervezésnél, amit a következő öt évben teljesíteni tudunk. Nagyon fontos, hogy induláskor hittel közelítsük meg a dolgokat, legyen kitartásunk és türelmünk az iratcsomók összeállításánál. Ha hiszel magadban, hogy képes vagy rá és valóban akarod, meg tudod csinálni” – fogalmazott a fiatal vállalkozó.   

Hiszem, hogy a gazdálkodásból meg lehet élni

Beszélgetésünk során kitértünk a gazdálkodás nehézségeire is. Lehelnek elsősorban a drága üzemanyag és a mezőgazdasági termékek értékesítése jelent gondot. „A tejet egyelőre házakhoz adjuk el, nem kell piacra vinni. A gabonát feletetjük az állatokkal, mert nem éri meg értékesíteni. Egyelőre nem mondhatom, hogy nagy nyereségem származik a gazdálkodásból, de folyamatos fejlesztéssel, megfelelő hozzáállással lesz még jobb is. Ha nem szereted a mezőgazdaságot, nem tudod rendesen és eredményesen csinálni. Én szívesen gazdálkodom, szeretem az állatokat, a mezőgazdasági munkát. Hiszem, hogy meg lehet élni belőle, bár a nagyobb farmoké a jövő” – mondta Orbán Lehel.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés