
A székesi Orbán Lehel gazdálkodó a közelmúltban 32 ezer eurós LEADER-támogatást nyert meglévő gazdasága fejlesztésére. A fiatalember a napokban vásárolt egy új traktort, amely jelentősen megkönnyíti földterületeinek megművelését. A megmaradt összeget munkagépek, újabb földterületek megvásárlására fordítja.
2014. szeptember 18., 14:582014. szeptember 18., 14:58
Orbán Lehel Marosvásárhelyen született, korábban Marosszentgyörgyön lakott és 10 éven át, évi 3-4 hónapot dolgozott Németországban. A fiatalembernek, valamint gyermekpszichológus feleségének megtetszett a székesi táj szépsége, s 2009-ben eladták a szentgyörgyi házat, az árából építettek egy másikat a Tófalvi-patak völgyében fekvő kis faluban. A kapott pénzből egy vállalkozás beindítására is futotta: 16 ár területen horgásztavat létesítettek. A haltelepítéssel egy időben Lehel állatokat vásárolt, s elkezdett gazdálkodni. Később úgy döntött, hogy a vállalkozást egy időre abbahagyja, hogy több időt szentelhessen a mezőgazdaságra.
Már megvásárolta az új traktort
„Örömmel értesültem a Maros menti LEADER Egyesület megalakulásáról, s kezdettől fogva figyelemmel kísértem a pályázati lehetőségeket. A fiatal gazdáknak önerőből nagyon nehéz fejleszteni a meglévő gazdaságot, ezért nagyon fontosnak tartom a pályázati lehetőségeket. A pályázati rendszer bonyolultnak tűnik, de aki komolyan veszi a követelményeket és tudja, hogy mit akar, annak nincs lehetetlen és legyőzhetetlen akadály. Persze a pályázás nem úgy történik, hogy a hátsó ajtón bemegyek és kihozom a traktort vagy a kombájnt. A támogatás megítélésénél a bizonyítékok, papírok tömegét kérik. A mezőgazdasági pályázatoknál legtöbben ott buknak el, hogy csak kézzel írott vásárlási szerződés mutatnak fel, nincs birtoklevelük” – fejtette ki Orbán Lehel.
A gazdálkodó decemberben adta le a pályázati iratcsomót, április végén értesítették, hogy kiszállnak Székesre ellenőrizni a gazdaságát. Lehel júniusban tudta meg, hogy pályázata nyertes, amikor szerződést írt alá, amelyben többek között elkötelezte magát, hogy a következő öt évben fejleszteni fogja gazdaságát. Az új traktor 17 ezer euróba került, a fennmaradt összegből további mezőgazdasági gépek és földterületek megvásárlását tervezi.
Hit, kitartás, türelem
A nyertes LEADER-pályázatnál nincs önrész, de pályázati feltétel volt, hogy a gazdának egy jól működő gazdasága legyen, amit pontoztak. Egyéves régiséggel rendelkező fiatal mezőgazdászok jöhettek csak számításba. A székesi gazdálkodónak a szükséges pontszámot a hat fejőstehénnek, a két fiatal tinónak és három borjúnak, valamint a bérelt földterületeknek köszönhetően sikerült elérni. Orbán elmondta, szeptember elején Mikházán járt, ahol az RMGE felkérésének eleget téve beszélt a pályázatírás részleteiről, illetve jövőbeni terveiről.
„Részletesen kifejtettem, hogy a melyek a pályázási feltételek, kihangsúlyozva azt is, hogy hová fordulhatunk segítségért. Ha valamit nem értünk, ha valamiben nem vagyunk biztosak az illetékesektől (APDR) kérjünk segítséget. A pályázat összeállításánál pedig fontos, hogy csak azt írjuk be a tervezésnél, amit a következő öt évben teljesíteni tudunk. Nagyon fontos, hogy induláskor hittel közelítsük meg a dolgokat, legyen kitartásunk és türelmünk az iratcsomók összeállításánál. Ha hiszel magadban, hogy képes vagy rá és valóban akarod, meg tudod csinálni” – fogalmazott a fiatal vállalkozó.
Hiszem, hogy a gazdálkodásból meg lehet élni
Beszélgetésünk során kitértünk a gazdálkodás nehézségeire is. Lehelnek elsősorban a drága üzemanyag és a mezőgazdasági termékek értékesítése jelent gondot. „A tejet egyelőre házakhoz adjuk el, nem kell piacra vinni. A gabonát feletetjük az állatokkal, mert nem éri meg értékesíteni. Egyelőre nem mondhatom, hogy nagy nyereségem származik a gazdálkodásból, de folyamatos fejlesztéssel, megfelelő hozzáállással lesz még jobb is. Ha nem szereted a mezőgazdaságot, nem tudod rendesen és eredményesen csinálni. Én szívesen gazdálkodom, szeretem az állatokat, a mezőgazdasági munkát. Hiszem, hogy meg lehet élni belőle, bár a nagyobb farmoké a jövő” – mondta Orbán Lehel.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!